20. Fejezet

Kedveseim!
Örömmel nyugtázom, hogy még mindig itt vagytok ;)
Az előző fejezet látszólag nagy döbbenetet váltott ki belőletek, legalábbis a két kommentezőmben :) Felmerült a kérdés, hogy vajon Olivia kimondja-e a boldogító "igent", vagy a készülődő események miatt inkább "nemet" mond? Ez is kiderül,
Jó olvasást!


Döbbenet. Erre aztán végképp nem számítottam, de legalább értelmet nyert Liam viselkedése. A szívem úgy verdes, mint egy szabadulni készülő kismadár. 
A tömeg feszülten vár, konkrétan rám vár, hogy megválaszoljam azt a kérdést, amiről már végképp lemondtam, de most mégis választás előtt állok. Fogalmam sincs, milyen következményekkel járna az esetleges válaszom. Az biztos, hogy mindketten a Hivatásosok célkeresztjében kerülnénk, talán pont a közepébe, ami talán már mindegy is lenne, mert eddig is ott voltunk. 
A "nem" szócskát még véletlenül sem mondanám ki, mert pontosan tudom mekkora fájdalmat okoznék az előttem térdelő fiúnak, és persze magamnak is. De mégis ott motoszkál a fejemben a fájdalmas gondolat, hogy ez a jegyesség akár csak egy napos is lehet.
Aztán meglátom a gyűrűt, ami csak rám vár, még hallom is, amint azt suttogja: Vegyél fel! Gyönyörűen nézünk majd ki együtt! - Közben pedig egyre ismerősebb lesz a gyűrű, mintha láttam volna ár egyszer. 
Igen, már tisztán emlékszem. 
Amikor egy éve karácsony táján kettesben maradtam Liam édesanyjával, ő egy kopott kis ládikát vett elő, amiben egy arany gyűrű volt- egyszerű, de mégis szépen kidolgozott betűkkel azt vésték bele: "amour". Megkérdeztem, hogy mit jelent és azt mondta, hogy ez még nagyon régen egy Franciaország nevezetű helyen volt használatos nyelv, és azt jelenti, hogy "szerelem", a mellette lévő fektetett nyolcas pedig a végtelenséget jelenti, szóval együtt "örökké szeretlek".  
Legszívesebben elfutnék, messzire, haza az 5. Körzetbe és meg sem állnék az erdőmig, ami igaziból még mindig dzsungel. Ott leülnék egy sziklára és nyugodt körülmények között végig tudnám gondolni a dolgokat. Mivel erre nincs lehetőségem, és elfutni sem akarok, még egy röpke pillanatig elmerengek, a nézőtér feszült emberei szuszogását hallgatom és magamban elmondom egyszer a szót, ami talán hétköznapi, mégis életem legboldogabb napjának fő momentuma lesz. 
Érzem amint egyre biztosabb vagyok a döntésemben, majd mélyen beszívom a levegőt, hogy kimondjam azt a rövidke kis szavacskát:
- Igen.

Fáradtan zuhanok le az ágyra, bár lehet, hogy ez a kis kényelem nem fog sokáig tartani, mivel a ruhám már kezd kényelmetlenné válni. Határozott mozdulatokkal rúgom le magamról a cipőket, amik hangos puffanással esnek a padlónak. 
A plafont bámulom, miközben visszaemlékezem, hogy miért is fáradtam el ennyire.
Miután újdonsült vőlegényem nyakába vetettem magam a tömeg egy emberként ugrott fel és tapsolt, és még Caesar is odajött gratulálni, aztán el is köszönt, mi pedig elindultunk a színpad másik felébe; én személy szerint nem akartam többet találkozni a többiekkel és az undorodó, gonosz vagy netán féltékeny ábrázatukat bámulni a műsor végéig. 
Az úton végig Liambe kapaszkodtam, majd elmeséltem neki, hogy milyen váratlanul ért a leánykérés.
- Donald azt mondta, hogy jó fogás lenne az interjú alatt megkérni a kezed. Én mondjuk nem igazán örültem neki, hiszen ez csak kettőnkre tartozik. Végül a nézők is örültek neki. - mondta a liftben, ami elgondolkodtatott volna, de az izgatottságtól annyira kimerültem, ténylegesen hazafutottam volna. 
Végül rászánom magam és leveszem magamról a hatalmas ruha tömkeleget és a szekrényben találok egy kék felsőt és egy melegítő nadrágot, majd kimegyek a nappaliba megnézni, hogy visszajöttek-e már a többiek.
A szoba üres, ezért leülök az egyik kanapéra és kezembe veszem a távirányítót. Csak egy gomb van rajta, ezért más lehetőség híján megnyomom, mire bekapcsol a tv.
Még mindig tart Flickerman műsora, de a nézők kevesebb lelkesedéséből arra következtetek, hogy már a vége felé járnak.
- Mond csak, milyen érzés a testvéred ellen harcolni? 
- Nem hinném, hogy harcolnánk egymás ellen Caesar.
- De hiszen csak egy kiválasztott lehet győztes, de ezt te is tudod. - mondja kissé okoskodva a műsorvezető, amin a lány elgondolkodik. 
- Igen, sajnos egy egy valaki térhet vissza, és ha választani kéne kettőnk közül, akkor én azt szeretném, hogy ő mehessen haza. 
- A testvéri szeretet. - Caesar feláll, és a fiú követi a példáját, miközben letöröl egy könnycseppet az arcáról. - Tapsoljuk meg a 12. Körzet kiválasztottját, Daniel Giglert!
Hirtelen léptek zaját hallom a hátam mögül.
- Vége lett? - válasz helyett csak bólintok.
- Már nem azért, de jobb lenne minél előbb elkezdeni a nesztelen járást, nem gondolod? - kérdezem kissé szemrehányóan, de ő csak elmosolyodik.
- Majd igyekezni fogok, hölgyem. - mondja, majd lábujjhegyen járva, hangtalanul tovább közeledik.
- Ajánlom is. - mondom nevetve, majd teszek egy lépést felé, hogy hamarabb találkozzunk. Gyengéden karjaiba veszi a kezemet, hogy alaposan megvizsgálja, hogy a gyűrű még mindig a helyén van-e.
- Nem bántad meg? - kérdezi némán, szomorkás hangon. 
- Életem legjobb döntése volt. - felelem halkan, nem mintha bárki más is meghallaná rajtunk kívül. A szemembe néz, majd elmosolyodik amiért nem találta jelét, hogy nem az igazat mondanám. 
- Szeretlek.
- Én is szeretlek. - mondom még mindig suttogva. Mindketten elkezdtünk aggódni, hiszen holnap már az Arénában fogunk állni, minden védelem és luxus ami eddig körül vett, egy pillanat alatt szerte fog foszlani.
- Istenem, remek munkát végeztünk nem gondolod Tigris? - halljuk Chrystina hangos fecsegését, amire elnevetjük magunkat. Még ezek a lényegtelen beszélgetések is hiányozni fognak. 
- Olyan gyönyörűek voltatok kedveseim, mindenkit levettetek a lábukról. - rikácsolja a kék hajú nő, majd mindkettőnket megölel. - Sok szerencsét. - fordul felém, majd Liam felé. - Veled pedig holnap reggel találkozunk.
Tigris még nem búcsúzik el, csak bólint egyet, hogy mi is találkozunk még. 
A másik liftből Brandon lép ki, mögötte a morcos képű Donald. 
- Jó ötlet volt ez a leánykérés, gratulálok. - mondja elismerően a srác, majd megölel és a fülembe súgja. - A többiek dühösek, vigyázz velük. - értem mire céloz. Ezek szerint látta a többi kiválasztott reakcióját, ami nem hangzik túl bíztatóan, de nem vártam mást. 
- Köszönök mindent. - mondom még mindig halkan, mert nem akarom elsírni magam. Kicsit sok volt ez mára, az interjú, az eljegyzés, a búcsú és a vészesen közeledő Viadal.
Don lép oda hozzám, kedvesen félre söpör egy tincset az arcomból.
- Gyönyörű menyasszony lennél. - már nem bírom visszafogni a könnyeimet, úgy érzem most jön ki rajtam az elmúlt egy hét minden mozzanata, az Aratástól kezdve. Donald átkarol és hagyja, hogy összekönnyezzem az ingét, majd türelmesen megvárja, amíg kisírom magam.

Már javában tart a Viadal, ami 13 gyerek életébe került. Szokásos gyorsasággal zajlott le a vérfürdő, a Hivatásos kiválasztottak egy falkába verődtek majd annyi gyereket öltek meg, amennyit csak bírtak. Páran próbáltak elrejtőzni a Bőségszaruban, hogy majd később meneküljenek némi zsákmánnyal a kezükben. Persze ez idén sem vált be, mint ahogy az sem, hogy a gyorsaságukban bíztak egyesek és azt hitték, el tudnak menekülni csomaggal a kezükben, mielőtt Clove kései vagy Marvel lándzsái meg nem találják.
Amikor "elvégezték" a munka nagyját, szinte azonnal indultak is tovább, hogy levadásszák a többieket. Eddig csak a Kilences fiút találták meg, és végeztek is vele amint meglátták. Szegény srácnak esélye sem volt, de legalább nem is szenvedett. Azóta csak bolyonganak az Arénában, ezért inkább másokat mutattak.
Katniss eltökélten ment az Aréna széle felé, bár szerintem ő maga sem tudja pontosan, hogy miért. Talán minél messzebb akar kerülni a többiektől, vagy talán valami vízforrást keresett, mert vészesen érezte a szomjúság gyötrő ízét. Időközben összefutottam Haymitchel, aki meglepő módon teljesen józan volt. Felajánlottam Madame Rowling pénzét, hogy küldjünk neki vizet, a mentor azon a véleményen volt, hogy csak akkor küldjünk neki valamit, ha már élet-halál kérdés. Ezért vártunk és vártunk, de nem talált semmiféle vízforrást, és már látni lehetett a szenvedését.
- Várj még. - csitított minden egyes alkalommal, amikor idegesen dobolni kezdtem a lábammal. Végül egy közeli tavacskát vet észre a kamera, ami nem volt olyan messze a már négykézláb kúszó lánytól. Meg is találta, és elszórakoztatta magát a vízben.
Még mindig a vízben lubickol, megtölti a palackjait hogy legyen tartaléka későbbre is.
- Nézzenek oda, egy újabb összeütközést láthatnak. - mondja izgatottan Caesar egy másik képernyőn. A hapi non-stop szövegel és mindenféle információt oszt meg velünk, például egyes fákról vagy bokrokról.
Most viszont a Hivatásos banda jelenik meg a képernyőn, amint erősen fülelnek, majd egy szőke fiú lép ki az egyik tölgy mögül felemelt kezekkel. A legtöbben már támadnának is, de Cato más véleményen van.
- Hagyjátok! Mit akarsz Hősszerelmes? - látszólag mindenki meglepődik, az mondjuk jó kérdés hogy a fiú reakcióján, vagy a Hősszerelelmes gúnyneven. Peeta nem válaszol, csak némán várja a folytatást.
- Miért ne öljük meg? Egyel kevesebb. - fordul a nagy darab srác felé Clove. Késeit olyan erővel markolássza, hogy belevörösödnek az ujjai.
- Kell nekünk. El tud vezetni a lányhoz. - mindenkinek egyszerre esik le a tantusz. - De csak egy rossz mozdulat Hősszerelmes, és te sem úszod meg. - Peeta nyel egyet, de bólint és leereszti a kezeit. Simábban ment, mint vártam, és senki sem támadta meg.
- Erre felé járt, mert megtaláltam az egyik csapdáját. Valószínűleg arra felé tart. - szólal meg először Peeta, majd arra felé mutat, amerre Katniss ment.
- Ezt már szeretem. - mondja elégedetten Cato - Indulás!
Marvel elindul Peeta felé majd megragadja a karját és taszít rajta egyet.
- Ő menjen elől. Nem ám csinál valami butaságot.