1. Fejezet- 2. Rész

Itt az újabb fejezet, a következő nagy valószínűséggel csütörtök- péntek körül jön, de lehetséges, hogy csak vasárnap  :)

Hideg, borús este van, Liammal összebújva melegedünk a szakadt kanapén, amit egyszer még egy szarvasra cseréltem. A kis kandalló épp csak annyi meleget ad, hogy ne vacogjon a fogunk. Mindketten gondterhelten merülünk el a gondolatainkban. Holnap Aratás. A nevünk többször van bent a gömbben, mint az életkorunk összesen, ami több mint 30 fejenként. Kénytelenek vagyunk feliratkozni tesszeráért, senki nincs, aki eltartson minket. Amióta a szüleim meghaltak, én látom el a 13 éves húgom, és a bal lábára sánta nagyapám. Rengeteget tanított, mindent tőle tudok. Kölcsönös tisztelet és szeretet alakult ki közöttünk, amióta én látom el a családot vadhússal. Ez csak éppen annyira elég, hogy életben maradjunk. Liam, a párom lassan 5 éve a család tagja, és rengeteget segít. Az apját áram vitte el, az anyja pedig belebolondult a férje elvesztésébe. Mindenki elkerüli, de nekem semmi bajom vele, sőt, szerintem nagyon jópofa, mindig megnevettet. Minden nap felelősségteljesen vigyáz 2 ikerlányára, Liam 6 évvel fiatalabb húgaira, meg amúgy sem adna neki senki munkát, ezért Liam kénytelen eltartani a családját. Tekintetem a mellettem bóbiskoló fiúra emelem, és elmém újra megtelik első találkozásunk emlékével.

Miután Max elment, egyedül maradtam az Avoxokkal. Mivel szegények nem nyújtottak nagy társaságot, gondoltam elmegyek a kiképzőterembe. Jó órákat el szoktam tölteni késdobálással és más fegyverek hajigálásával. Felöltözöm farmernadrágba, és felveszek egy szürke rövidujjú pólót, rá egy fekete dzsekit. A táskámba bedobálok valami váltás ruhát.A medálom a nyakamba akasztom. Még senkinek sem mutattam meg, de mindenki tudja mi van benne. A kinyithatós, gömb alakú arany medál egy fényképet őriz a családomról. A húgom, a nagybátyám, a vőlegényem. Az eljegyzési gyűrűm már rajtam van. Az ékszerbe egy fehér tollú madár van belegravíroztatva, ami a jövőt, az új lehetőséget, a szájában lévő fekete rózsa pedig a múltat, a gyászt jelképezi.
A kapitóliumiakhoz képest ez egy „szegényes” ruhaegyüttes, nekem csak egyszerűen átlagos. Valahogy sosem bírtam a színes parókákat, a kihívő, nehéz ruhákat. Az ajtón kiérve a liftbe megyek, és megkérem a lift kezelőjét, hogy vigyen a földszintre. Az utcára érve még visszanézek a hatalmas épület 5. emeletére. A fehér, virágmintás függöny innen is kivehető. Úgy döntök,  gyalog megyek, legalább felfrissít a délelőtti hideg levegő. Az utcák sűrűjében könnyen el lehetne tévedni, de ideérkezésemkor egy kapitóliumi kísérő bemutatta a várost. Igaziból egy rikító, vörös sportautóval, de hamar megismertem a környéket. Laza tempóban 5 perc alatt odaérek. Az évek során nagy befolyásra tettem szert, sok neves embert ismerek, talán majdnem annyira nagy „rangot” kaptam mint a főjátékmesterek, akik az egész Viadalt, és az Arénában történő eseményeket irányítják. Rengetegszer gondoltam rájuk, legfőképpen azért, hogy megtudjam, mi vezérelte őket arra hogy ilyen szörnyűségeket találjanak ki. Legfőképpen a génmanipulált állatokat nem tudom megérteni. Hogyan jutott ez eszükbe? Az idei főjátékmester, Seneca Crane, a mutáns állatairól híres. Előző években is megmutatta a közönségnek,hogy  képzelőereje határtalan, képes bármilyen szörnyűséget kitalálni. Eddig jól bevált, a nézők már sokadjára választották meg Játékmesternek. Én csak egy bajszos pojácának tartom, aki elfecséreli a tehetségét... de nekem ebbe nincs beleszólásom.

Amikor elérem a hatalmas, kék színű épület bejáratát, már egy hosszú hajú férfi nyit ajtót. Köszönés képpen biccentek egyet, majd egyenesen továbbmegyek a legközelebbi ajtóhoz, amin egy nagy kés díszeleg. Ezt az én tiszteletemre tették ki, bár én nem kértem. Legalább nem lehet eltéveszteni. Benyitok, természetesen a terem üres. Elég ritka, hogy rajtam kívül bárki fejleszteni akarná a fegyverhasználati tudását. Leteszem a dzsekim és elindulok a kések felé. Olyannyira tökéletesítettem a késdobálási technikám, hogy 30 méterről is beletalálok a bábu szívébe. Az asztal előtt szemügyre veszem a különböző formájú és méretű késeket. A  kedvencemnek jó 10 centi hosszú, borotvaéles pengéje van. Egy gyors mozdulattal felkapom, és eldobom az egyik bábu felé. Telibe. Egyenesen a szíve helyén érte a kés, ami tövig belefúródott a bábu testébe. Jó pár óra után átbattyogok az íjászpályára. Ez is profin megy, és elég hamar továbbmegyek a dárdahajításhoz és a szigonyvetéshez.
Olyan két óra tájt bejön a hosszú hajú férfi, és ebédre invitál. Kedves gesztus, nem is utasítom vissza. Előtte gyorsan átöltözöm, majd követem a férfit, át a hallon. Befordul a bal oldali, hosszú folyosóra, majd benyit egy hatalmas, lila ajtón, amire az "Étterem" feliratot festették. Még nem jártam erre, érdeklődve követem a kísérőmet. Ahogy beérünk megcsap a frissen sült pulyka illata. Összegyűlik a nyál a számban, és megkordul a gyomrom. Ja, nem is reggeliztem. Körbenézek, és szinte teltház van. Ezek szerint nemrég nyitottak. Míg elérünk a helyünkig, sokan összesúgnak, mosolyogva mondják a nevem, valaki irigyen megbámul. Hírességnek számítok vagy mi, ezért ilyen szívélyes a fogadtatás. Helyet foglalok az egyik halványzöld székben, majd megköszönném Mr... még meg sem kérdeztem a nevét.
-  Ne haragudjon, elárulná a nevét? - kérdezem.
-  Szólítson csak Jeannak, Mrs Roats. - feleli, mire kedvesen elmosolyodom. Az ő neve olyan elegáns, ezért nem kötök bele a "Mrs Roats" elnevezésbe. - Óhajt még valamit?
-  Maga nem éhes? Olyan rossz egyedül enni. - a szám sarka szomorúan lekonyul, mire megkapom a választ.
-  Köszönöm a meghívást, szívesen csatlakozom Önhöz az étkezés folyamán. - Na jó, kezdem szarul érezni magam, beszélhetne normálisan.
Értetlenkedő arckifejezésemre csak ennyit mond:
-  Szeretném ha engedélyt adna arra, hogy magázódjunk. Szerény személyem illetlennek tartja a hétköznapi beszédet egy olyan emberrel, aki túlélte az Éhezők Viadalát. - Ez a hapi milyen tisztelet tudó! Honnan jött? Rengeteg kérdésem félbeszakítom a válasszal.
-  Köszönöm hogy ilyen kedves hozzám. De tudna egy kicsit rövidebb mondatokat használni? - kérdezem mosolyogva, mire Jean is megenged magának egy aprócska mosolyt.
-  Persze.
A fekete egyenruhás pincér kihozza a rendelésünket. Jean azt mondta, neki jó amit én rendelek, ezért a mai specialitásból rendeltem. Zöldséggel töltött pulyka, rizs és burgonya köret többféle szósszal megspékelve, majd cipóban tálalt fokhagyma-krémleves. Ezt a logikát mondjuk nem értem, miért nem lehet a levessel kezdeni? Jean szerint a Kapitóliumiak azért találták ki így, mert a főételek fontosabbak, abból többet esznek, és ha van még kedvük, csak akkor esznek levest. Miután kettőnknek sikerült elfogyasztani ezt az óriás adagot, laza társalgásba kezdünk. Az időjárásról, Jean múltjáról esik szó. Tudja, mit kérdezzen, nem kérdez olyan dolgot, amire nem szívesen válaszolnék. Miután partneremnek el kell mennie, kifizetjük az ételt, majd elindulunk abba az irányba, ahonnan jöttünk. A mai ebédpartnerem kikísér az ajtóig, majd jó éjszakát köszönve visszafordul az épület felé. Jól elszórakoztuk az időt, már besötétedett, tehát olyan 7 óra körül lehet. Összehúzom a dzsekim cipzárját, majd hazafelé veszem az irányt. Az utcákon tömérdek ember kiabál, és a hatalmas kivetítőket nézi. A tévébenben pont Ceaser Flickerman, a legnagyobb showman beszélget éppen Senecával. Ceaser körülbelül 40 éve van már a szakmában, és azóta lényegében semmit sem változott. A sok plasztikai műtét csodája. Hogy ne legyen unalmas, a hajszíneit mindig változtatja. Idén a kék a divat, ezért ő is a kék egyik árnyalatát, talán a kobaltkék színt választotta. A showman az idei viadalról érdeklődik, megkérdezi melyik partyban volt nemrég és csupa felesleges témáról csevegnek, amikor szóba kerülnek a kiválasztottak. Én mindig is arra gyanakodtam, hogy ők előre kiválasztják a gyerekeket, csak paráztatni akarják őket a sorsolással. Mert mennyi esélye van annak hogy egy 12 éves kisgyereket válasszanak ki, akinek  neve csak egyszer szerepel? Elég kevés.

 

 

Jó, inkább hazamegyek, mielőtt felhúzom maga- gondolom bosszúsan, és átmegyek az út túloldalára. Amikor hazaérek, a telefonomon egy új üzenet jött. Unottan olvasni kezdem:

"Ha ma estére van valami programod, akkor az tuti csúszik, mert meg vagy hívva az Aratás előtti bulira! Mindenki jön aki számít, szóval told ide a képed! Jay-nél találkozunk 9-kor.
Ott legyél!
                                                                                                            Johanna"

Minden évben valamelyik győztes megrendezi ezt a bulit, és csak azok léphetnek be, akik egyszer már kijöttek az Arénából. Ezt a partyt sosem hagyom ki, nagyon jól szokták megszervezni. Jay a 11. Körzetből való, a humora határtalan, ő szokta meghívni a többieket. Johanna fogalmazásán meg sem lepődöm, elővette a normálisabb énjét, miközben az üzenetet írta.

 

Nyugi, ott leszek - azzal elküldöm az üzenetet. Bemegyek a fürdőbe, és megengedem a vizet a kádba. Illatos tusfürdőket öntök a forró vízbe, majd szépen lassan belecsücsülök az finom illatú habfürdőbe. Elnyúlok a vízben és becsukott szemmel gondolkodom. Melyik ruhámat vegyem fel? Ilyen bulikra egy fekete, az alján és a dekoltázsánál drágakövekkel kirakott hosszú estéit, vagy egy rövid, kék, kényelmes és puha pántnélküli ruhát szoktam felvenni. Nagy valószínűséggel táncolni is fogunk, ezért a kéket választom. Fél óra után kikászálódom a kádból, és miután megtörölközöm, elmegyek a ruhámért. Nemrég vettem, még az árcédulát sem vágtam le. Nem volt olcsó, de a próbababán remekül festett. Miután felráncigáltam magamra, a tükör előtt vizslatom magam. A ruha szépen kiemeli az alakomat, de a fenekemet túlságosan is kiemeli. Félrehúzott szájjal pillantok rá az órára. Már 8 óra, nincs időm venni egy másikat. Talán ha megrendelném...á nem, a sminkem legalább 40 perc, és még oda is kell érnem. Nem szeretek késni, valahogy mindig pontosan ott kell lennem a kezdésen. Vonakodva, de magamon hagyom a ruhát. Eszembe jut, hogy megcsináltathatnám a sminkem. Van egy ismerősöm, aki nemrég kezdte, de vérbeli profi. Idén ő lesz a 12. Körzet stylistja. A telefonomban megkeresem a számát, majd megnyomom a hívás gombot.
-  Szia Liv, miben segíthetek?
-  Jó estét Cinna, most van valami dolgod?
-  Nincs, állok rendelkezésedre.
-  Örülök, akkor átmegyek hozzád, és megcsinálhatnád a sminkem a ma estére.
-  Rendben, a lakásomon várlak.
-  Köszi, szia!
Miután összeszedtem magam, felvettem egy vastagabb kabátot és sikerült találnom egy taxit, Már 8:40 volt. Szerencsére Cinna eszméletlenül gyors, és autóval 5 perc Joy háza. Kifizetem a taxit és a magassarkúmban elbotorkálok az épületig. Egy óriási felhőkarcoló 2. emeletén van Cinna lakása. Lifttel megyek, mert hiába viselem régóta ezt a cipőfajtát, annyira nem bízom a lábaimban, hogy épségben felvigyenek a lépcsőn. Az ajtó mellett van a csengő, megnyomom és a stylist már ott is terem. Baráti mosollyal köszönt, én pedig megölelem. Azt hiszem egy ünnepségen találkoztunk, és akkor is ő alakította ki tökéletesre a megjelenésem.
-  Az Aratás bulira készülsz?
-  Honnan tudtad? - kérdezem, pedig pontosan tudom a választ. Rámnéz barna szemeivel, amit csak egy arany csík díszít. Cinna más, mint a többiek, ő nem plasztikáztatja magát, nem visel idióta parókákat és nagyon visszafogott.
-  Sokan be szeretnének jutni. - hát persze, nincsenek hozzászokva a visszautasításhoz.
Leültet a székére, és máris munkához lát. Nem szokott sokat beszélni, de a szavai többet érnek minden mondatnál. Az a nyugalom, ami belőle árad, lenyűgöző. Mindig szeretek nála lenni. Bőr kanapéja előtt egy kis asztal díszeleg, lámpák és mindenféle ruhákba modell képek a falakon, hatalmas ruhás szekrények, tv. A falak megnyugtató világos barnák. És a szoba közepén egy hatalmas tükör.
-  Készen is vagy - Felállok, és elindulok a tükörhöz. Mindig, ha ki vagyok festve, olyan más az arcom. Mintha nem egy lelki fogyatékos, hanem egy büszke nő nézne vissza rám a tükörből. Cinna megint nagyot alkotott, a fekete szemceruza tökéletesen kiemeli a szemeimet.
-  Gyönyörű vagy. - mosolyog elégedetten - A ruha is jól áll rajtad.
-  Nekem valahogy annyira nem tetszik. - mondom, miközben minden oldalról alaposan szemügyre veszem a ruhát.
-  Egy stylistnak elhiheted - mosolyog szelíden, én pedig visszamosolygok rá a tükörből.
-  Köszönöm. - mondom talán kissé elérzékenyülve. Olyan rég mondtak nekem ilyen szépeket.
-  Most menj, és érezd jó magad. - noszogat, majd egy ölelés után kisétálok a házból. Ismét taxiba ülök, és pontosan 9-re meg is érkezem a találkozóra. Idén sem mondható szerénynek a buli, mindenhol kiöltözött és kiabáló emberek, hatalmas luficsokrok, és minden ami kell. Az ajtó előtt két izomerős őr áll.
-  Sziasztok fiúk! - köszöntöm őket elragadó mosollyal, mire a jobboldali, Igor kinyitja nekem az ajtót. Nem csalódtam, a díszítés tökéletes, a zene üvölt a hangszóróból, piásüvegek mindenki kezében. Egy pincér már rohan is, hogy hozzon egy üveg wiskeyt. Oké, szóval korán kezdjük. Valaki nekem esik jobbról, odakapom a fejem és meglátom a már most hullarészeg Joyt.
-  Mivan kisanyám, csak nem idetoltad a képed? Nagyon dögös vagy ebben a ruciban. - azt hiszem ezt mondta, bár annyira gyorsan beszélt, hogy éppen hogy csak értettem.
-  Kiket hívtál még meg?
-  Hát foggalmam sincs, de annyi embert sikerült, hogy a bor fele már el is fogyott. De kit érdekel, telik rá nem igaz? - a poénján idétlenül röhögni kezd.
-  De, persze. - mondom toleránsan, mert Joy olyan állapotban van, hogy jobban teszem ha inkább lefektetem egy székre. - Nem 9-kor kezdődött a buli?
-  Hátt..izé de valamikor akkor, de ez a sok állat idejött hamarabb, és mindenki hozott magával pezsgőt szóval mondtam nekik, hogy igyuk meg, aztán akkor indult el ez az izéé...öö...
-  Buli - fejezem be a mondatot.
-  Ja én is azt mondtam. Hé pincér nekem már nem is tölt semmit? - ordítja a mellettem álló fiúnak, aki a kezembe adta a poharat. - Megyek, aztán elintézem.
Nagy nehezen de el tudott indulni az ellenkező irányba. Szólni akartam, de tök fölösleges lenne. Gyorsan lehörpintem az alkoholos italt, majd fancsali képpel körbenézek. A hangfal mellet Brutus és Enobaria beszélget, Peter megint összeszedett pár csajt, a konyhában Rex, Zayn és Roger szendvicseket készít. Ezek szerint van pár józan tag rajtam kívül. Egyszer csak valaki kiabál:
-  Hét Roats, hát nem is köszönsz?
-  Na végre itt vagy. Ezek már hamarabb elkezdték.
-  Ja azt látom, de nélkülünk nem igazi a buli, nem igaz? - kérdezi Johanna kihívóan vigyorogva.
-  Naná, majd mi felpörgetjük a bulit! - mondom ravaszan, és megiszom a poharamban maradt piát.