5. Fejezet

Köszöntök Mindenkit!

Ismét itt a következő fejezet, ami nem túl hosszú, de azért Jó olvasást hozzá!

Éééés mind emellett köszönöm a kommentet, és a két pipát, örülök, hogy legalább páran olvassák a storyt ;)

Liam Wald. Liam Wald. Ismételgetem magamban ezt a nevet, mert nem hiszem el, hogy ez lehetséges. Hogyan? Biztos hogy jól értettem? Ez nem csak egy kusza halucnáció? Ez biztos csak egy rossz álom. Ez nem a valóság. De ahogy a fiú kiválik a tömegből, és elindul felém, kezdem elhinni, hogy ez a kőkemény valóság. Már nem tudok közömbös lenni, elfog a rettegés és a fájdalom. A mellkasom összeszűkül, és fojtottan kapok levegőt. Ahogy Liam elkezd felfelé lépkedni a lépcsőn, hitetlenkedve nézek a többi fiúra. Mindenki tudja, hogy mi van köztünk. Senki sem mer a szemembe nézni. Mindenki lefelé néz. Senkiben sincs annyi bátorság, hogy jelentkezzen helyette? Senkiben? Az egész testem remeg, őszintén szólva fogalmam sincs, hogy a dühtől vagy a rettegéstől. Amint a fiú felér a színpadra, a kísérő nőt kikerülve rohanok, hogy megöleljem. Ez különösebben nem megengedett, de annyira leszarom. Senki sem érdekel most, az ég világon senki, csak Liam.

- Gyerünk Liv, el kell engedned. Mennünk kell. Ne dühítsük fel őket jobban. - Örülök, hogy legalább egyikünk képes józan maradni. Visszaállunk a helyünkre, a színpad közepére, de én nem nézek előre. Csak az összekulcsolt kezünket figyelem. Liam lassan rám néz hatalmas szempillái alól. Ő volt az egyetlen, akire támaszkodhattam, és ez mindig így lesz ezen túl is. Megvédjük egymást amíg lehet, amíg élünk. 

Hirtelen beugrik, hogy a kamerák is vesznek minket. Akkor is megmutatom nekik, hogy nem törhetnek meg. Kihúzom magam és felszegett állal kegyetlenül a kamerába nézek. Ez kell nekik, lássák, hogy semmi sem tántorít el. Lássák, hogy mindent meg fogunk tenni a győzelemért. Oldalra sandítok és büszkén látom hogy Liam is követi a példámat. Az 5. Körzet rettenthetetlen kiválasztottai. A magasba lendítem a kezeinket, hogy még inkább megmutassam, megéri támogatni minket. 

- Csodálatos, csodálatos! A két kiválasztott az ötödik körzetből Olivia Roats, és Liam Wald! - Végre egyszer örülök a rikácsolásának. - És most, irány a Kapitólium!

Két békeőr lép mögém, és bekísérnék egy hatalmas, vörös szobába. Kapunk egy kis időt, hogy elköszönjünk a családtagjainktól. Nem várok különösebb tömeget, mivel Liam kiesett a körből, nagy valószínűséggel csak a húgom és nagyapa jön elbúcsúzni tőlem. Hogy kicsit eltereljem a gondolataimat, leülök a bársony kanapéra és körbenézek a szobában. A ks vörös szobában 2 hatalmas kanapé és egy kévézóasztal díszeleg. Festmények a falon, arany keretben. A szoba így is figyelemfelkeltő, de a mesés Kapitóliumhoz képest semmi. Azt beszélik, hogy az ottani emberek nek annyi ételük van, hogy akár meg is hánytatják magukat azért, hogy mindent megkóstolhassanak. A két kis ablak pont az erdő felé néz. Az én erdőm felé. Vajon láthatom még újra? Vajon hallhatom még a madarak énekét? Vajon láthatom még a kis suta őzek első lépéseit? 

Merengésemből ajtónyitódás ébreszt, majd a hang irányába fordítom a tekintetem.

Amiyen gyorsan csak tudok rohanok a lépcsőn, hogy lássam a szekérről leszálló kiválasztottakat. Úgy kerülgetem az embereket, mint egy profi autóversenyző. Minden paróka felém fordul, amikor hatalmas lendülettel futok át a tömegen, és felháborodott morajlást hallok a hátam mögül. Legalább ennyi gondjuk legyen. Már az utolsó lépcsőfordulón tartok, amikor meghallom a patkókopogásokat. Pont időben. Így ízlésesen besétálhatok, feltűnésmentesen. Megállok egy szivárványszínű hajú nő mellett, aki a csodálatos Snow elnökről ecsetel a barátnőjének. Inkább tovább lépek pár lépést. Az ilyen eszmefuttatásokat ki nem állhatom. A tüzes páros most kászálódik le a szekérről. Lassan odaballagok a társasághoz, akikhez közben Cinna, Effie Trinket és Haymitch is csatlakozott.

- Nem fél nyílt láng közelében álni? - Ó, szóval Katnissek és Haymitchnek sikerült összebarátkoznia.

- Kétlem hogy Haymitch félne bármitől is, a szesztilalomtól eltekintve. - jegyzem meg mire meglepetten fordulnak felém, de azért nevetnek.

- Nézzenek oda kit fújt erre a szél? Tán nem nosztalgiázni szeretnél? - Hát igen, olyan 10 éve készlethiány volt az alkolos italokból, ezért fél évre nem lehett szeszes italt vásárolni. Persze mindenkinek voltak tartalékai, de azért húzós időszak volt.

- Nem, gratulálni jöttem a mesés ruhákhoz. Mindenkit elbűvöltetek vele. - Mondom Cinnának és Portriának, a másik stylistnak. 

- Jobb lesz, ha ezt odafent folytatjuk. - mondja a szőke férfi a távolba nézve. Pontsabban a mellettünk álló kettes kiválasztottakra. Tudják ők is, hogy Katnissék vitték a műsort, ők pedig nem kaptak akkora rivaldafényt. Ezt keményen meg fogják bosszulni. 

- Akkor induljunk! - Irányít Effie, és elkezd újra csacsogni. 

- Te is jössz? - kérdezi Katniss, aki mellettem sétál. 

- Ha nem zavarok? - kérdezem udvariasan, mire ő is elmosolyodik. - Úgy készülj, hogy legalább két támogatód lesz. - mondom halkan, mert azért nem szeretném megbántani az előttünk sétáló Peetát, hogy őt nem tartják elég erősnek a győzelemre.

- Komolyan? - Őszinte meglepődés fut át az arcán, ami érdeeks. Ezek szerint ne bízik magában eléggé, de végülis mindegy, mert az Arénában a túlélőösztön vezet majd. 

- Mondtam, hogy megoldom. Tetszett nekik a lángra lobbant szerkó. - Hagyom egy kicsit gondolkozni, mert amikor belép a lakosztályukba, biztosan eláll a lélegzete. Legalábbis nekem elállt.

A lift kinyílódik, és elénk tárul a csodálatos látvány. Mahagony szekrények, bőrkanapék és minden, ami kell. Bejött a megérzésem, tényleg tátva maradt a szájuk. Kinek nem? Itt minden sokkal modernebb és szebb, mint bármelyik körzetben. 

- Szerintem először öltözzetek át, aztán a vacsoránál találkozunk. - Ilyenkor mindig jó egy kis magány. Úgy is lesz idejük eleget bámulni a házat. Mármint mihez képest...

*

- Mit szólsz hozzájuk? - kérdezem halkan Haymitchtől. Mi már az étkezőben várjuk a vacsorát. 

- Hát... - gondolkozás közben megvakarja az állát - Jobbak az eddigieknél, de ez nem biztos, hogy elég lesz. 

- Igen, a Hivatásosak idén is erősek. Meg a tizenegyes fiú. 

- Igen, mint mindig. De csak egy valaki győzhet. És Katniss mindenképpen erősebb.

- Pontosan. Segítek, amiben tudok. Eddig két támogat biztosan van. De csak te írhatod alá a papírokat, szóval örülnék ha józan maradnál. Bár Peetával nem tudom mi lesz...

- Már mi is megegyeztünk. Tudod, a srác nagyon rendes. Ő a pék fia. - Akkor bejött a sejtésem. - Nem éhezett soha úgy, mint Katniss. Meg ő nagyon rendes fiú.

- Akinek kevés esélye van nyerni. Talán ha szerez egy szövetségest. - A férfi bólint egyet, majd iszik egy kortyot.

- Megfogott a lány nemigaz?

- Nagyon úgytűnik. - A szám félmosolyra húzódik, mert tényleg szimpatikus.

- Rád emlékeztet. Csak ő még nálad is makacsabb. - Az kemény lehet, mert én sem vagyok egy könnyű eset.

- Ha nem gond majd én is adok nekik pár tippet.

- Csak nyugodtan. - Miattam kajálhatsz velünk.

- Kösz - Olyan jó ember ez a Haymitch, kár hogy az ital tönkretette.

- Hol vannak már? Mindjárt kezdődik a vacsora! - Rohan be Effie a szobába, tejesen kiakadva. - Az előbb szóltam  nekik, hogy jöjjenek! Aztán még kopogtattam is!

- Nyugi Effie, mindjárt itt lesznek. - mondom nyugodtan - Te mindent megtettél, hogy ideében ideérjenek, de tudod hogy meg vannak illetődve ilyenkor. - A nő arca lassan megnyugszik, és még elsiet a szobából valamiért.

- Mindig jól értettél az emberek nyelvén. De ezt hogy tudtad elmondani röhögés nélkül? 

- Sok év tapasztalat. - Bólogatok, elhúzott szájjal. Ilyen esetekbe mindig kell túlozni, hogy jobban érezzék magukat. 

- Úúúúú, na nee! - Most már mindkette nevetünk. Szeretem az ilyen békés pillanatokat.

- Szia Peeta! - köszöntöm kedvesen a fiút, aki egy fehér ingben lép be a terembe - Foglalj helyet! - intek az asztal felé. 

- Köszönöm. - biccent, majd heyet foglal velem szemben. - Hogyhogy itt vacsorázol? 

- Hogy megismerjeek titeket egy kicsit. Szeretem tudni, kiket támogatok.

- Engem felesleges támogatni. - mondja lemondóan. 

- Jajj Peeta ne mondj ilyeneket. Mindenkinek jár a segítség. Egyébként is, hallottam, hogy az apád pék. Akkor biztos kell valamit segítened.

- Általában én cipelem a liszteszzsákokat. Meg a tortákat is én díszítem.

- Az nagyon jó! Akkor van valami fizikai erőd, a jó kézügyességgel pedig el tudsz relytőzni is. 

- Éljen. - a hangja fájdalmasan cseng. Ő is tudja hogy nincs sok esélye nyerni. 

- Figyelj Peeta, ne add fel a legelején. Mutasd meg nekik, hogy milyen fából faragtak. Komolyan mondom. -Így is gondolom. Harc nélkül sosem szabad feladni.