Jó olvasást!
Szinte automatikusan hajolok le, hogy arcomat a szőke fürtökbe temethessem. Érzem, ahogy az érzések átveszik a hatalmat, de mégis valami meggátolja a könnyeket. Olyan erősen szorít, ahogy eddig még sosem. Könnyei lassan cseppennek a hátamra, mint a falevelekről a maradék eső. Nem tudom mennyi ideig lehetünk még így, meddig kapaszkodhatunk még egymásba. Lehet hogy többé nem térek vissza. Soha többé nem láthatom a húgom mosolyát, soha nem hallhatom lágy énekét. És mi lesz, ha visszatérek? Akkor mi lesz Liammel? Csak egy győzhet. Csak egy térhet vissza a körzetébe.
-Vissza kell jönnöd. Bármi legyen.- Suttogja a hajamba Liz.- Liv, ígérd meg nekem, hogy visszajössz.- Ő is pontosan tudja mennyi esélyem van nyerni. Mégis hogy győzhetnék a képzett Hivatásosok ellen? De ők csak büszkeségből jelentkeznek. Én viszont a húgom miatt jelentkeztem.
- Megígérem.- suttogom, és felállok. - Vigyáznod kell rá rendben? Vigyázzatok egymásra. Ez a legfontosabb. Maradjatok együtt, vészeljétek át. Ha én nem...
-Ezt nem akarom hallani. Csak egy opció van. Nincs más, értetted? Már biztosan van egy szövetségesed. Ketten erősek vagytok. Le tudjátok győzni őket.
-És mi lesz utána? Ha csak ketten maradunk?- én képtelen lennék megölni őt. Előbb szúrnám le magam. Az a fájdalom, ami az elvesztésével járna...nem is merek belegondolni.
-Azzal egyenlőre ne törődj. Figyelj, neked van tapasztalatod az erdőben. És a fegyverekkel is jól bánsz.
-És ha vizes Aréna lesz, és csak szigony?
-Tudsz úszni, megoldod.- Nagyapa mindig is optipista volt. De lehet, hogy csak engem bíztat.- Tüzet ne gyújts, mássz fel egy fára. A Hivatásosokat kerüld el, nem vagy olyan állapotban hogy megbírkóz egy nálad kétszer nagyobb gyerekkel. A Bőségszarunál semmi se terelje el a figyelmed. Egyenesen menj előre, szerezz valami élelmet és fegyvert, aztán fuss.- Olyan sok tanácsot hadar hirtelen, hogy hiába összpontosítok, épp hogy a felét megértem. Pedig tényleg jó tanácsok. Pont az első Viadal után született, szóval annyi idős, amennyi éve tart a játék. Minden évben tanulmányozta a Viadalt, de sosem értettem miért. Talán pont ezért.--Értetted?
-Tessék?
-Liv, nem zuhanhatsz össze! Semmilyen esetben sem, világos!- zöld szemei parancsolóan, de mégis inkább kérlelően fúródtak az enyémbe. Tudom mire gondol. Nagyot nyelek, hogy visszafolytsam a kitörni készülő sírást és megint suttogva válaszolok.
-Megértettem.- Nagyapa erős kezei közt találom magam, és egy kis test is körbeölel. Bárcsak meg tudnám itt állítani az időt. De sajnos ez lehetetlen.
Mintha a kint várakozó fehér egyenruhás őr megérezte volna a pillanatnyi békét, beront, és kiráncigálja őket.
-Lejárt.
-Vigyázzatok egymásra!- ordítom a távolodó alakoknak, majd tovább suttogom az ajtónak.- Vigyázzatok magatokra.
Azt hiszem ennyi, akár mehetünk is. Már nem várok senkit. Barátnőim nincsenek különösebben. Míg a többiek a ruhákról csevegtek, én azon gondolkodtam, merre lehetnek az őzek, vagy merre bujkálnak a nyulak. Aki az Aratáson elkapott, a szomszéd lány, ő szokott mellém ülni ebédnél. Nem túl beszédes, de jólesett, hogy leült mellém.
Kopp-kopp. Hallom az ismerős hangokat. Minek kopogtatnak? Mindenki tudja hogy csak én vagyok itt bent.
-Szia. - A szomszéd lány az. Azt hiszem Julie a neve. De minek van itt?
- Szeretnék adni neked valamit. - Ez nekem valahogy nem áll össze. Jó hogy együtt kajáltunk, de lényegében ennyi a kapcsolatunk. - Szabadidőmben mindenféle dolgokat faragok. És arra gondoltam, hogy ezt neked adom. - Kinyújtja a kezét, amiben egy kis fa rózsa pihen. Nagyon szép munka, nem is tudom, miért adja nekem.
- Gyönyörű.- Csak ennnyit bírok kinyögni, pedig ez a szó egyáltalán nem elég ehhez a csodálatos darabhoz.
- De szeretném visszakapni.- Zöld szemei bíztatóan néznek rám. Kedves gesztus, erősen gondolkodom, hogy mit mondhatnék még.
- Lejárt.- ront be ismét az őr. Mindig milyen jó pillanatokat választ...
- Sok sikert.- mondja búcsúzóul, én pedig már csak a levegőbe mormolok egy suta köszönömöt. Na jó, most már tényleg menjünk, nem bírom már ezt a zárt, dohos szobát. Az ajtó újra kinyílik, és belép a hentes felesége. Most már teljesen összezavartak ezek a látogatások. Bambulva nézem a nő feltűzött haját.
- Tudom hogy szép vagyok, de nem kell bámulni. - Ez most jól esik. Egy kis humor. A legjobb pillanatban. - Csak mondom hogy tudd, biztosan jól ellátom annak a sok gyáva suhancnak a baját!- Az öklét rázza a levegőben pluszban, amitől mosolyognom kell. Ez már az a mosoly, amit a félőrült emberek szoktak használni. Lehet hogy majd a vonaton sírok, de kiélvezem a mosoly édes ízét.
-Látja, azt elhiszem. De azért hagyjon pár fiút jövőre. - Bólint egyet, de már nem szól többet.Csak amikor meghalljuk a békeőr bakancsának tompa kopogását a folyosón. Elindul az ajtó felé, de még visszanéz.
- Sose hagyjon el a remény.- majd sietve távozik, és magamra hagy. Még sosem hallottam ezt tőle. Vajon mire gondolt? Hogy van esélyem nyerni? Vagy küzdjek bármi áron? Vagy valami másra célzott?
- Erre fáradjon.- szabadít fel egy pillanatra az őr utasítása, majd a kijárat felé terel. Végre újra látom Liamet. Azt a karakteres arcot, a igéző kék szemeket, a legtöbbször kócos barna haját. Keményen tartja magát, őt is biztos lesújtották az imént történtek. Neki is erősnek kell lennie. Erősen megszorítom a kezét, és csendben szállunk be a hatalmas terepjáróba, ami a vasútállomásra visz. Az állomás már megtelt kíváncsi fotósokkal, de ez senkit sem érdekel. Csak ballagunk kéz- a kézben, a közben betoppant kísérőnk után, egyenesen a vonatig. Az ajtók maguktól kinyílnak, így adva utat a mindenféle finomságokkal teli étkezőbe.
- És íme az étkező.- Mutat Cyntia a tőlünk balra lévő ajtóra.- Biztosan éhesek vagytok. - Hát az nem kifejezés. Érdekes, hogy a szobában majdnem hogy teltség érzetem volt. Liam előre enged, én pedig belépek a terembe.
Hosszan méregetjük egymást Peetával, amikor Effie visszatér.
- Na végre! És a kisasszony hol van? - Jobb lesz ha közbeavatkozom, mielőtt Effie beront a rendőrséggel Katniss szobájába.
- Majd én szólok neki. Ne aggódj Effie. - Kedvesen megsimogatom a vállát. Egyszerűen borzalmas, hogy ennyi idő után szinte automatikusan lealacsonyodom a kapitóliumiak szintjére. Olyanok, mint a jól öltözött óvodások, dicsérgetni kell őket, meg el kell őket szórakoztatni... A nő hálásan elmosolyodik, és leül az asztalhoz. Egy gyors pillantást váltok Haymitchcsel. Ő tudja, hogy ez mi volt, nem úgy mint a tátott szájjal bámuló Peeta. Halványan megrázom a fejem, és némán mondom, hogy Majd. Szerencsére okos fiú, leesik neki, hogy mit szeretnék neki közölni.
Ott hagyom a csoportot, és elindulok a folyosón, Katniss szobájába. Kopogok kettőt, majd beszólok.
- Nem Effie az. Bejöhetek?
- Igen. - hallom bentről a választ, és benyitok. Az ágya nellet áll, gondolom már indult volna az étkezőbe. - Már indultam volna...
- Nem, nem azért jöttem. Illetve azért is. Kérdezhetek valamit. - becsukom az ajtót, majd közelebb lépek a szürke szemű lányhoz. Tipikus Perembeli szemek, le se tagadhatná. De a húga kék szemű, ami arra utal, hogy valaki a családjából kereskedő volt.
- Leülhetek? - mutatok az ágyra, ami szépen be van vetve.
- Persze - jön az egyszerű válasz, majd mindketten helyet foglalunk.
- Mesélsz nekem egy kicsit a húgodról? De mem erőltetem, csak... csak hasonlít az én húgomra. - Igen, talán ez az igazi oka, hogy bejöttem. Talán így visszakapom a húgom emlékét, még ha csak egy rossz illúzió is.-Tudod, az én húgom már nem él és...nagyon hasonlít rá. - Remélem megérti, hogy mit szeretnék. Végül kis habozás után mesélni kezd.
újabb jó részek:)
VálaszTörlésKöszi örülök, hogy olvasod <3
VálaszTörlésÉs hogy tetszik :))