Ez a rész időzítőről megy, mert az osztrákoknál szünet van, ezért elutazom és nem leszek blog közelben :)
Remélem tetszeni fog ez a rövidebb rész is, és szép hétvégét Mindenkinek.
Jó olvasást!
Már mindenki letelepedett és kedélyesen cseveg, csak Donald bámul komoran maga elé. Ősz haja rendezetlenül a szemébe lóg és távolról is látszik rajta, hogy valami nincs rendben, de ezek szerint a többiek ezt nem veszik észre, vagy nem akarják. Felemeli a fejét és rám néz, tekintetéből megbánást vélek felfedezni. Megnyugtatóan rá mosolygok, mert nem akarom, hogy rosszul érezze magát.
- Hol voltatok eddig? - ripakodik ránk Chrystina. - Már azt hittük, elszöktetek. - ezzel a kurta kis megjegyzésével fogalmam sincs mit akart, mert innen képtelenség megszökni. Amúgy sem lenne hova menekülni, és ha elkapnak akkor megcsonkítanak vagy rosszabb.
Remélem tetszeni fog ez a rövidebb rész is, és szép hétvégét Mindenkinek.
Jó olvasást!
Már mindenki letelepedett és kedélyesen cseveg, csak Donald bámul komoran maga elé. Ősz haja rendezetlenül a szemébe lóg és távolról is látszik rajta, hogy valami nincs rendben, de ezek szerint a többiek ezt nem veszik észre, vagy nem akarják. Felemeli a fejét és rám néz, tekintetéből megbánást vélek felfedezni. Megnyugtatóan rá mosolygok, mert nem akarom, hogy rosszul érezze magát.
- Hol voltatok eddig? - ripakodik ránk Chrystina. - Már azt hittük, elszöktetek. - ezzel a kurta kis megjegyzésével fogalmam sincs mit akart, mert innen képtelenség megszökni. Amúgy sem lenne hova menekülni, és ha elkapnak akkor megcsonkítanak vagy rosszabb.
Szó nélkül ülünk egymás mellé és falatozni kezdünk az itteni lakomából. Valamilyen tejfölös szósszal leöntött ételt szolgálnak fel, aminek nem tudom a nevét de nagyon finom. Közben próbálom elkapni a beszélgetés fonalát, ami ha jól gondolom a pár nap múlva megrendezett interjúról szól. Fogalmam nincs minek ilyen belekezdeni ebbe a témába, mert még csak ez volt az első nap, amit a Kiképzőteremben töltöttünk.
- Biztos vagyok benne,hogy mindenki nézi majd a műsort, szóval csodásan kell kinéznetek. - máris elment a kedvem ettől a beszélgetéstől, ezért fintorogva inkább a csöndben üldögélő férfi felé fordulok. Közelebb hajolok hozzá és a kezemmel megtámasztom a fejem úgy, hogy eltakarjam a szám. Amúgy is mindenki a stylist "lenyűgöző" beszédére figyel.
- Ne legyen szomorú, rossz magára nézni. - kezdem - Semmi baj, csak tegye a dolgát tovább és kész. - fürkészően rám néz.
- Biztos?
- Biztos vagyok benne,hogy mindenki nézi majd a műsort, szóval csodásan kell kinéznetek. - máris elment a kedvem ettől a beszélgetéstől, ezért fintorogva inkább a csöndben üldögélő férfi felé fordulok. Közelebb hajolok hozzá és a kezemmel megtámasztom a fejem úgy, hogy eltakarjam a szám. Amúgy is mindenki a stylist "lenyűgöző" beszédére figyel.
- Ne legyen szomorú, rossz magára nézni. - kezdem - Semmi baj, csak tegye a dolgát tovább és kész. - fürkészően rám néz.
- Biztos?
- Igen.
- Akkor jó. - rövid kis beszélgetésünk után vissza fordul a többiek felé és bekapcsolódom Chrystina beszélgetésébe.
- Mivel már mindenki tudja, hogy lőttem már íjjal, talán gyakorolhatnék picit. - mondom Liamnek, aki az ebédjét majszolja.
Egész délelőtt tüzet próbáltunk csiszolni, ami végül sikerült is. A fa lángra kapott, és pedig elégedetten karba tettem a kezem, amitől Liamnek előjött a versenyezhetnékje és kővel próbált tüzet csinálni, amit persze végig kellet nézzek. Szerencsétlen oktató két óra elteltével magunkra hagyott azzal a szöveggel, hogy ha "sikerül egyáltalán valami, akkor öntsük le vízzel". Már mindent kitaláltam, még azt is mondtam neki, hogy ő nyert, de neki ezt fizikailag is be kellett bizonyítania. Aztán újabb két óra elteltével sikerült neki, amitől olyan büszkén veregette a mellkasát, hogy muszáj volt leöntenem a kis parázst. Összeszűkült szemmel méregetett, aztán megpróbálta rám vetni magát, de én gyorsan felpattantam és hagytam, hogy magára öntse a vödör vizet. Mindene átázott és valósággal folyt róla a víz, amitől önfeledten nevetnem kellett. Ő persze "megsértődött" és nem szólt hozzám, és egyedül ment átöltözni. Az aranyos kis emlékre elmosolyodom, amit a fiú is észrevesz, akinek már üres a tányérja.
- Mi olyan vicces? - a kis incidens óta most beszélünk.
- Azt hittem, már örök némasági fogadalmat teszel. Ennyi erővel beállhatsz papnak is, és magányosan töltheted napjaid egy apostolban. - mondom vigyorogva.
- Aha, szóval ez olyan vicces. - elrendezi az arcvonásait, hogy ne mosolyodjon el. Az ujjammal mosolyra húzom a száját.
- Igen, így már jobb. - mélyen egymás szemébe nézünk, és mámorosan bámuljuk egymást. Liam közelebb hajol, már éppen csak egy kis rés választja el az ajkát az enyémtől. Érzem, ahogyan kifújja a levegőt, és valósággal a testéből áradó meleget is. - Úgy tudom, a papoknak ez tilos. - suttogom, már fogalmam sincs miért. Lehunyom a szemem és visszaülök a helyemre. Szomorkás arckifejezése láttán megfogom a kezét. - Ne itt jó?
- Persze. - mondja kedvesen. Eszembe jut, hogy nem válaszolt a kérdésemre.
- Akkor most már elmondod, mit szólsz az ötletemhez? - elhúzza a száját.
- Egy határt készülsz átlépni. Egyébként meg nem tudják biztosan, hogy profin bánsz az íjjal. Lehetett mázlid is. - a terem másik felén ülő Hivatásosokra nézek. - röhögcsélnek és hangosan beszélnek egymással. Kivéve a kettes lányt, aki gyilkos tekintettel bámul minket. Rideg és elutasító, azt sugallja, hogy nincs már sok hátra az életünkből, szóval addig élvezzük, amíg lehet.
- Kétlem. - válaszolom egyszerűen még mindig farkasszemet nézve a lánnyal. Hallottam róla, hogy a falka egyik tagja mindig kifog valakit, aki a fő célpontja lesz, és mivel ők egy csapat, a többi segít annak az egynek megölni a kiszemeltet. Ez olyan hagyomány szerű, mert minden évben van valaki, aki úgymond nem tud beállni a sorba.
- Akkor jó. - rövid kis beszélgetésünk után vissza fordul a többiek felé és bekapcsolódom Chrystina beszélgetésébe.
- Mivel már mindenki tudja, hogy lőttem már íjjal, talán gyakorolhatnék picit. - mondom Liamnek, aki az ebédjét majszolja.
Egész délelőtt tüzet próbáltunk csiszolni, ami végül sikerült is. A fa lángra kapott, és pedig elégedetten karba tettem a kezem, amitől Liamnek előjött a versenyezhetnékje és kővel próbált tüzet csinálni, amit persze végig kellet nézzek. Szerencsétlen oktató két óra elteltével magunkra hagyott azzal a szöveggel, hogy ha "sikerül egyáltalán valami, akkor öntsük le vízzel". Már mindent kitaláltam, még azt is mondtam neki, hogy ő nyert, de neki ezt fizikailag is be kellett bizonyítania. Aztán újabb két óra elteltével sikerült neki, amitől olyan büszkén veregette a mellkasát, hogy muszáj volt leöntenem a kis parázst. Összeszűkült szemmel méregetett, aztán megpróbálta rám vetni magát, de én gyorsan felpattantam és hagytam, hogy magára öntse a vödör vizet. Mindene átázott és valósággal folyt róla a víz, amitől önfeledten nevetnem kellett. Ő persze "megsértődött" és nem szólt hozzám, és egyedül ment átöltözni. Az aranyos kis emlékre elmosolyodom, amit a fiú is észrevesz, akinek már üres a tányérja.
- Mi olyan vicces? - a kis incidens óta most beszélünk.
- Azt hittem, már örök némasági fogadalmat teszel. Ennyi erővel beállhatsz papnak is, és magányosan töltheted napjaid egy apostolban. - mondom vigyorogva.
- Aha, szóval ez olyan vicces. - elrendezi az arcvonásait, hogy ne mosolyodjon el. Az ujjammal mosolyra húzom a száját.
- Igen, így már jobb. - mélyen egymás szemébe nézünk, és mámorosan bámuljuk egymást. Liam közelebb hajol, már éppen csak egy kis rés választja el az ajkát az enyémtől. Érzem, ahogyan kifújja a levegőt, és valósággal a testéből áradó meleget is. - Úgy tudom, a papoknak ez tilos. - suttogom, már fogalmam sincs miért. Lehunyom a szemem és visszaülök a helyemre. Szomorkás arckifejezése láttán megfogom a kezét. - Ne itt jó?
- Persze. - mondja kedvesen. Eszembe jut, hogy nem válaszolt a kérdésemre.
- Akkor most már elmondod, mit szólsz az ötletemhez? - elhúzza a száját.
- Egy határt készülsz átlépni. Egyébként meg nem tudják biztosan, hogy profin bánsz az íjjal. Lehetett mázlid is. - a terem másik felén ülő Hivatásosokra nézek. - röhögcsélnek és hangosan beszélnek egymással. Kivéve a kettes lányt, aki gyilkos tekintettel bámul minket. Rideg és elutasító, azt sugallja, hogy nincs már sok hátra az életünkből, szóval addig élvezzük, amíg lehet.
- Kétlem. - válaszolom egyszerűen még mindig farkasszemet nézve a lánnyal. Hallottam róla, hogy a falka egyik tagja mindig kifog valakit, aki a fő célpontja lesz, és mivel ők egy csapat, a többi segít annak az egynek megölni a kiszemeltet. Ez olyan hagyomány szerű, mert minden évben van valaki, aki úgymond nem tud beállni a sorba.
A liftben az egyik szomszéddal találkozom, akit Ninának hívnak. Végigfut rajtam egy kósza gondolat, hogy mégis inkább gyalog megyek, de addigra a lift ajtaja becsukódik és elindulunk lefelé.
- Szia Kedves! - köszönt a húszezer wattos mosolyával, amitől kiráz a hideg. Ezt a nőt legjobban egy cápához tudnám hasonlítani, amit a városi központi akváriumban tartanak. A legutóbb nyolcan voltak egy egész emeletet elfoglaló teremben, amit vízzel töltöttek fel. Az emberek akár be is mehetnek, persze csak a biztonságosan elzárt üvegbúrában. A bátrabbak búvár ruhát öltenek és egy jó két méteres ketrecben lemerülnek, hogy minél közelebbről megszemlélhessék a vad állatokat. emlékszem egyszer azt pletykálták, hogy egy George Larsson nevű látogató hozzá akart érni az egyik cápához, aki végül letépte a megbűvölt férfi karját. Minden tiszta vér lett, amitől az állatokban előjött a támadó ösztön és fejjel szét akarták törni a ketrecet, vagy legalábbis bejutni valahogy. Szerencsére kihalászták a férfit, aki azóta új kezet kapott. Mondjuk nem ismerte be, hogy ő nyúlt a cápához, sőt, még be is perelte az igazgatót, hogy az állata megtámadta. Mondjuk nem tudom, mit várt egy olyan állattól, aki alapból húst eszik és az ember sem ellenfél neki. Larsson lefizette a bírót, ezért megnyerte a pert és abban egyeztek meg, hogy el kell altatni az állatot. Ennyit az igazságról.
- Jó napot. - mondom végül a nőnek.
- Hova igyekszik ilyen fess szerelésben? Csak nem egy vőlegény jelölttel randevúzik? Lassan itt lenne az ideje megállapodnia. - Képzeld nem, mivel a vőlegényemet kinyírattátok. A szomszéd komoly arckifejezését látva ezekkel a szavakkal illetném, meg persze még pár kicenzúrázható illetlen jelző is kiszaladna a számon. Ehelyett, mint valami jó kiskutya, illedelmesen, de mégis érezhető gúnnyal a hangommal válaszolok.
- Nem, a Horning családdal töltök el pár órát.
- Oh, Jézusom, hallotta mi történt szerencsétlen feleségével? - meglepetten megrázom a fejem. Idő közben megérkeztünk a földszintre, de megvárom, hogy befejezze a történetet. - Tegnap este szív rohamot kapott az asszony. Isten nyugosztalja.
- De nem...nem csak 30 éves volt?
- Hát igen, nagyon tragikus. - ez elég meglepő és gyanús is.
- Úgy emlékszem, hogy valamilyen gyógyszert szedett.
- Igen, mert szívelégtelensége volt. Elvileg túladagolta magát, de ez csak egy pletyka. - és itt kezd érdekes lenni a dolog, mert ha jól tudom, Mrs. Horning ha 40 kiló volt, ami fél tablettát jelent körülbelül. Ha túladagolta magát, akkor legalább 4-5 tablettát kellet volna bevennie.
- És milyen gyógyszert szedett?
- Drágám, én sem tudhatok mindent. - mondja önelégülten vigyorogva.
- Persze... - motyogom az orrom alatt. - Viszlát!
- Még összefutunk. - monda búcsúzóul.
- Istenem segíts. - mondom kitágult szemekkel és kissé idegesen. Még az hiányzik, bár végül is most csodával határos módon használható dolgot mondott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése