18. Fejezet

Isten hozott Mindenkit,

remélem szebben alakul a hetetek, mint az enyém, mert influenzás lettem, szóval itthon kúrálom magam egy ideig... de nézzük az élet napos oldalát, legalább nem megyek suliba ;)

Jó olvasást!

A délelőtt folyamán legalább tíz embertípust "játszottam" el, amit teljesen feleslegesnek tartottam. Nem akartam semmilyen álruhát, egyszerűen csak túl akartam esni rajta. Donald persze kifejezetten élvezte a műsort, mintha egy cirkuszban lenne, és én lennék a piros orrú bohóc. 

Emlékszem, az egyik történelem könyvben láttam képet a cirkuszról. Ma már sokkal másabb, legalábbis nagyapa szerint. Szerinte a mai gyerekek lusták kimenni játszani, inkább otthon ülnek a sok drága holmijaik között. Elvileg be is zárták, a helyére pedig egy hatalmas múzeum épült. Azt nem tudom, hogy mik kerülnek ott bemutatásra, de biztosan érdekes lehet. 

Ebéd körül végre megunta a dolgot és elküldött enni, ahol csak mi ketten voltunk Liammel. A fiú nagyon csöndesnek tűnt és mintha nem akart volna a szemembe nézni, de elhessegettem a zavaró gondolatokat és inkább a levesre koncentráltam. 

Cyntiával a délután még borzalmasabban telt. Konkrétan a szobámba hozatta a Kapitólium legnagyobb ruha üzletét. Persze minden egyes ruhába bele kellett bújjak, hogy kétszer elsétáljak a tíz centis cipőmben az ajtóig meg vissza, majd váltás. Az első 5-6 próbát még élveztem, mert ilyen szép ruhákat életemben nem láttam, és eléggé féltem, hogy nem is fogok. A nagy csodálkozás után rájöttem, hogy a ruhák mintha direkt egy mérettel kisebbek lennének a kelleténél, és a cipők is feltörték a sarkamat. Nem mellesleg a fáradságtól ideges lettem és gyors léptekkel akartam megtenni azt a rövidke távot, ami persze jó néhány orra bukáshoz vezetett. Minden esés után egyre idegesebb lettem és a végén már azon a véleményen voltam, hogy letépem magamról a göncöt, de szerencsére Cyntia időben megérezte a bajt és nem adott rám több kényelmetlen maskarát. 

Most a nappaliban ülök az egyik bőr kanapén és a lábaimat masszírozom. Úgy érzem magam, mintha tizenöt kilómétert futottam volna egy huzamban. Képtelenség még csak bele gondolni is, hogy az itteni nők egész nap ezt viselik. Ez kész önpusztítás.

Már megint kezdek ideges lenni, de szerencsére e gondolataimat eltereli a nyitódó ajtó zaja, ahonnan Liam és Donald lépnek ki. 

- Csak bátorság fiam. - mondja az idősebb férfi, miközben bíztatóan megveregeti a srác vállát. Amikor észre vesznek, egy pillanatra riadt tekintettel merednek rám, amire összeráncolom a szemöldököm. 

- Lemaradtam valamiről?

- Nem - feleli a fiú gyorsan, majd némán a szobája felé veszi az irányt. Utána vetem magam, mert meglep a viselkedése. Mit mondott neki az öreg? Érzem amint elönt a méreg, és talán rá akarta, vagy rá vette Liamet, hogy valami öngyilkos merényletet kövessen el az Arénában, hogy megvédjen engem. Amikor utolérem, megragadom a vállát.

- Valami baj van? - egy mosolyt erőltet az arcára, majd kedvesen megsimogatja az arcom.

- Minden rendben. Csak fáradt vagyok, ennyi. - pillanatnyi habozásomat kihasználva sarkon fordul és eltűnik a szobájában. Ledöbbenve nézem az ajtó kilincsét, szívem szerint elkezdenék kopogtatni, hogy mondja el az igazat, mégis inkább békén hagyom. 

Ma este lesz az interjú, amikor ki kell állnunk egész Panem elé és gyönyörű ruháinkban válaszolni a műsorvezető, Caesar Flickerman kérdéseire. Egyenlőre még nem tört rám az izgalom, ezért jobb dolog híján lefekszem szundítani. Így ahogy vagyok ledobom magam a francia ágyra és becsukom a szemem. Nem is lenne rossz, ha tényleg el tudnék aludni, mert kétlem, hogy ma este egy percet is nyugodtan tudnék tölteni, mivel holnap már a nyakunkon a Viadal. Gondolom az itteniek már epekedve várják hogy megkezdődjön a vérfürdő, hogy a gyerekek az életükért harcoljanak. Talán már az első este felkerül az arcképem az Aréna égboltjára, hogy támaszt nyújtson a többi életbe maradt játékosnak; egyel biztosan közelebb kerültek a győzelemhez. Mint valami eszelős játék, aminek a végén magad sem tudod, hogy megérte-e ez az egész. 

Van egy halvány reménysugár bennem, hogy van valami esélyem a győzelemre, de rengeteg hátul ütője is van a dolognak. Mindjárt az első probléma a Hivatásosokkal lesz, de ha nem is velük, még ott van a többi kiválasztott. Kisebb-nagyobb konfliktus alakult ki köztem és a kettes lány között, ami el fog rendeződni az Arénában, legalábbis így érzem. És ha már az Arénánál járunk, száz százalék hogy az talán sokkal veszélyesebb, mint a benne küzdő játékosok. Tavaly konkrétan az Aréna felfalta a játékosokat. Egy esőerdőben voltak, tele húsevő növénnyel és rengeteg ragadozóval, a tetejében pedig kiderült, hogy az eső mérgező, ami elvitte a játékosok felét. Elég kegyetlen év volt mit ne mondjak, szerintem az idei sem lesz piskóta, de bízok a lehetetlenben, hogy talán nem fognak veszett jaguárok széttépni. Ami igaziból vicces is lenne, hiszen eddig megúsztam komolyabb támadás nélkül az otthoni dzsungelben. Mondjuk az 5. Körzet azon részén van csak, ahol mi élünk, szóval a 7. Körzet mellett. Sokszor gondolkodtam, hogy ha elindulnánk kelet felé, vajon elérnénk-e a szomszédos körzetet. Úgy tanultuk, hogy a 7. Körzetben magas és terebélyesek a fák, sok kisebb cserje és bokor van, meg más állatok, mint nálunk. Azt inkább már erdőnek nevezzük.

Az ötös többi területén kopár és kietlen a vidék, ezért mindig hálás vagyok, hogy olyan helyen élünk ahol lehet vadászni. 

- Nézzenek oda, van időd ilyen kellemesen szundikálni? Zuhanyoztál egyáltalán? - hallom a rikácsoló hangot mellőlem, amire lustán kinyitom a szemem. Cyntia dühös tekintetével találom szembe magam, amitől nevetni kezdek. - Mi olyan vicces? Pár óra múlva tökéletesen kell festened! Ha nem tudnak időben rendbe hozni, magadat, és minket is minősítesz vele az egész Kapitólium előtt! - mondja, miközben erőteljes mozdulatokkal magára és a mögötte csendben várakozó előkészítő csapatra mutogat. 

- Megyek már, megyek. - mondom megadóan, majd felemelt kezekkel a fürdő felé oldalazok.

- Nagyon helyes. - mondja utolsó szó gyanánt, amire még mindig mosolyogva megrázom a fejem.

Természetesen nem hagynak sokáig úszkálni a meleg vízben, hamar kiráncigálnak és el is kezdik a munkát, mivel már "így is késésbe vannak". Ahhoz képest fél 3 van, a műsor pedig csak este lesz, de nem vitatkozom, inkább csak hagyom, hogy dolgozzanak. Megmossák a hajam és ki is fésülik, majd valamilyen pakolást kennek rá, amit hagyni kell száradni. Ahogy a kence szárad, egyre nehezebb lesz és kezdi nyomni a fejem, amit meg is említek.

- Drágám, a szépségért meg kell szenvedni. - mondja Carolyn, majd sajnálkozó pillantást vet rám. 

Ez már a vicc kategóriába tartozik, de inkább nem mondok semmit, csak nézem ahogy Sidney kifesti a körmöm. 

Nem mondom, hogy kellemes volt az elmúlt pár óra, mert a kezdeti nehézségek után a kínzások nem enyhültek. Újabb szőrtelenítést, büdös krémek, hajvasalók és rengeteg egyéb holmi, aminek a nevét sem tudom. Majd jött a smink; alapozás, szemfestés, rúzs. Előtte rám adták a ruhát, amit megszokás képpen meg sem akartam nézni. A lányok kitöltötték az időt, végig dolgoztak, majd  jó fél órával a kezdés előtt Tigris is betoppant és megköszönte a kitartó munkát a hölgyeknek, akik elbúcsúztak tőlem és elmentek. 

Kellemes érzés volt csendben ücsörögni, mivel Tigris amúgy sem beszél valami sokat, én meg kiélveztem az előkészítő csapat utáni csöndet. Egy kicsit már kezdtem izgulni, ezért inkább Tigris bajuszára koncentráltam és próbáltam kitalálni, hogy mivel tudta oda tapasztani.

- Végeztünk. - dorombolja Tigris, megszakítva a visszaemlékezésem. - Nézd meg magad a tükörben. - a hangja kissé erősen cseng, de mégis érezhető a kedvesség. 

A tükör elé lépek és végigmérem magam. 

A tömeg alig bír már magával, kiabálnak a tévének és magasba emelik a karjukat. Már egy éve várták, hogy ismét kezdetét vegye a játék, ahol csak egy térhet vissza élve, győztesként. 

- Köszöntök Mindenkit a Hetvennegyedik Éhezők Viadalán! - üdvözli a nézőket Caerar Flickerman úgy, mintha mi is benne lennénk a versenyben. Persze rengeteget megtapsolják a műsorvezetőt, aki folytatja. -  A huszonnégy ifjú kiválasztott bármelyik pillanatban megérkezhet a vadonatúj Aréna helyszínére.  Addig is amíg várunk, bemutatom Önöknek a nyitó nap díszvendégét, Claudius Templesmith! - mindenki vas tapssal köszönti a szőke, göndör hajú idősödő férfit, aki minden évben az első napot Flickermannal tölti, hogy együtt vezessék a műsort. A férfi szerényen mosolyog, gondolom valamelyik képernyőn át látja a nézők szívélyes fogadtatását. 

Mindenki azt hiszi róla, hogy nyugodt és visszafogott ember, pedig egyáltalán nem az. A feleségét rendszeresen veri, amit a nő valamilyen oknál fogva - talán a félelem miatt - folyton tagadott, így sosem tudták elkapni. Annyi tisztesség van benne, hogy ezt nem a gyerekei előtt műveli. A gyerekeit Sarahnak és Mollynak hívják, akikért mindent megtenne, ami tiszteletre méltó. Ezért nem foglalkozom velük, mert egyébként tényleg rendes embernek mondható, nem költ prostikra, nem iszik sokat és támogatja az iskolákat. 

Érdekes, hogy mennyi piszkos kis titkot lehet megtudni, ha az illető, akivel beszélgetsz alkohol hatása alatt van.  Vagy ez az ára a szolgáltatásaiért, mint például Finnick Odairnek. Sajnos én nem voltam ennyire kreatív, de a srác rendszeresen beszámol a hallottakról. Főleg azért, mert barátok vagyunk, főleg azért mert ennyi terhelő titkot nehéz magában őriznie, ami teljesen érthető. 

- Az imént kaptam a hírt, hogy a kiválasztottak már a fém csőben vannak. - folytatja Flickerman, aki a füléhez nyúl, hogy pontosan hallja, amit a fülébe vezetett mikrofonba mondanak neki. - És ha minden igaz, képet is kapunk, és igen, tessék. - a férfiak mögött megjelenik az egyik kiválasztott, amint emelkedik és beér az Arénába. 

Elsőre a hatalmas Bőségszarut pillantjuk meg, ahol idén is rengeteg táska és fegyver van. A halmaz körül itt-ott pár kés, egy rikító hátizsák és 3 palack víz van a fűben, legalábbis amit eddig ebből a szemszögből láthatunk. Bevágnak egy légi felvételt, amin tisztán látszik, hogy az Aréna egy erdő. Mindenhol hatalmas zöld lombos fák, amiknek a koronája az égbe szökik. Az egyik kis terület kiválik a többitől, mert ott nem fák hanem inkább hatalmas fű látszik, ami titokzatossá és veszélyessé teszi azt a részt.

- Látják azt a füves területet? Ügye milyen félelmetes? - kérdezi Claudius, majd Caesar is helyesel.

- Igen, én már most kíváncsi vagyok, ki merészkedik majd arra a területre. - ismét a füléhez nyúl majd Claudiushoz szól. - Kezdheted a visszaszámlálást. - a férfi bólint, majd egy mikrofont vesz elő.

- Hölgyeim és Uraim, kezdődjék hát a hetvennegyedik Viadal! - dübörgi, majd a visszaszámol hatvantól. Hatvan másodperc. Ennyi idejük van összeszedni magukat a kiválasztottaknak, hogy eldöntsék, mihez kezdenek most. Sokan biztosan megpróbálnak szerezni valamit a szarunál, páran talán még harcolni is ott maradnak. Vagy mint a Hivatásosok, csoportba verődnek és lemészárolnak mindenkit, akit csak tudnak. Közben a képernyőn váltakozva mutatják a gyerekeket, a kettes fiút, aki eltökélten mered a fegyverekre, vagy a négyes lányt aki még mindig ijedten néz körbe.

- Harminc, huszonkilenc, huszonnyolc... 

Kissé elfog az aggodalom, amikor Katniss egyenesen a nyilakat bámulja, mintha eltökélt szándéka lenne megszerezni őket. 

- Huszonegy, húsz...

Az emberek körülöttem némaságba burkolózva figyelik a képernyőt és már tűkön ülve várják, hogy elkezdődjön. 

- Tizenöt, tizennégy...

A tízes lány mintha mindjárt elájulna, erősen markolássza a kabátja szélét.

- Tizenegy, tíz...

 Most már mindenki Claudiussal együtt számol. Peetát mutatják, amint Katnissre néz, majd megrázza a fejét, amit a lány csak lassan értelmez.

- Öt, négy, három, kettő, egy!

Mintha a lány elfelejtené, hogy eddig mit akart, kizökken a koncentrálásból és pár másodperccel lemarad a többiektől. Idegesen forgolódik, amikor meglátja a rikító táskát nem messze tőle. Közben Thresh megérkezett a szaruhoz és gyorsan magához kap egy kést, amit használ is;  a fiú a 7. Körzetből rárontana, amit Thresh egy jól irányzott döféssel ellensúlyoz. A hetes srác hátra tántorodik, majd élettelenül esik össze. Thresh megfog egy hátizsákot és a veszélyes rengeteg felé indul, pont időben, mert a Hivatásosok is megérkeztek a Bőségszaruhoz. Közben Peeta már eltűnt, ha jól láttam a fák felé futott. Katniss eléri a táskát és megmarkolná, amikor a kilences fiú ráveti magát a táskára. Elkezdődik egy kisebb verekedés a zsákmányért, amire páran izgatottan kurjongatnak mellettem és a szelvényeiket tartják a kezükben. A játék előtt meg lehetett tenni a fogadásokat, hogy ki meddig éli túl, vagy esetleg túléli-e a vérfürdőt. A mellettem álló nőt is látszólag zavarja a két férfi hangoskodása. Idegesít a rikácsolásuk, amit nem bírok szó nélkül hagyni.

- Fogják már be! Ha nem tudnak csöndben maradni, kívül tágasabb. - morognak valamit, de elhallgatnak amitől a nő, aki mellettem áll hálásan egy mosolyt küld felém. Most jut csak eszembe, hogy támogatók is itt vannak. 

Clove ér a dulakodókhoz, pontosabban a kése, ami egyenesen a kilences fiú hátába áll. A fiú összerogy, így szabad utat hagyva Katnissnek, aki éppen időben emeli a feje elé a táskát, hogy kivédjen egy újabb támadást. Sarkon fordul és eliszkol az erdő felé, miközben egy apró mosoly ül ki az arcára. Talán a plusz kés miatt, vagy csak azért, mert viszonylag épségben el tudott menekülni a Bőségszarutól. 

Mintha a nő mellettem megkönnyebbülten fúja volna ki a levegőt, talán idén Katniss lett a favoritja.

- Elnézést Hölgyem, esetleg elárulná, kire fogadott? - teszem fel a kérdést, amire a nő kimérten válaszol.

- A lányra a 12. Körzetből. Sok pénzt fektettem bele, remélem visszahozza az árát.

- Abban biztos lehet. - mondom megnyugtatóan. - De, tudja, ahhoz hogy minél tovább túl élje, magának is segítenie kell. Gondoljon bele, még úgy is a játék elején vagyunk, ilyenkor érdemes beszállni. - a nő vonakodó arckifejezése láttán folytatom. - Egy palack víz, mibe kerül az? És ha emiatt tovább bent marad, az csak magának kedvező. Meg egyébként is, micsoda megtiszteltetés lenne eldicsekedni, hogy ön volt az egyike azoknak, akiknek köszönhetően nyert a lány? - a nő arcán átfut a bosszú és a hirtelen jött öröm édes íze, ami tudtam, hogy be fog válni. AZ itteni nők imádnak hencegni, hát egy ilyen újsággal biztosan elsápadnak a barátnői. - Gondoljon csak bele, milyen lesz a sok irigy barátnője arckifejezése, mennyire irigykednek magára. - kezdek egyre jobban belejönni, de a nő félbeszakítja az előadásomat.

- Tessék, itt van egy telefonszám, ezen elérhet. Csak kell egy kis idő, amíg elintézek ezt-azt.

- Rendben. Én szinte mindig itt vagyok, itt keressen. - a cetli alapján kiderül, hogy a hölgyet Madame Rowlingnak hívják. 

Még látom, amint lila kalapja elmegy a tömeg mellett, én pedig diadalittas arckifejezéssel fordulok vissza a képernyő felé.