Köszönöm szépen az előző fejezethez érkezett pipákat :)
Jó olvasást!
"Már mindenkit a nappaliban van, mire megérkezünk Liammel. Csevegnek evés közben, de amikor meglátnak minket felénk fordulnak és kedvesen köszöntenek.
- Jó reggelt fiatalok! - mondja vigyorogva Donald.
- Jó reggelt. - válaszolunk szintén kedvesen. Mintha ma furcsán jókedvűnek tűnne.
Elindulunk az asztalokhoz, amikor Cyntia hirtelen felsikít.
- Megérkeztünk! - csiviteli elégedetten. - Nézzétek! - Az ablak felé mutat. Én is kilesek, és egy pillanatra eláll a lélegzetem a látványtól. A hatalmas, színes épületek mind a magasba nyúlnak. Egy hídon megyünk át, ami alatt tiszta vizű folyó folyik. A látvány elsötétül pár pillanatig, majd az állomáson várakozó emberek jelennek meg. Mintha egy egészen más bolygóra kerültünk volna. Az otthoni szürkeséget felváltották az erőteljes színek, és még az emberek haja és parókája is a szivárvány színeiben pompázik. Amikor észreveszik, hogy nézzük őket az ablakból, kiáltozni és integetni kezdenek. Egy kicsit eltávolodok az ablaktól, és segély kérően Donaldra nézek.
- Integess. - tátogja nekem, majd visszafordulok a tömeg felé, felveszem a legmegnyerőbb mosolyomat és hevesen integetni kezdek. Liam is hasonlóan cselekszik, amitől pár kapitóliumi nő teljesen elvarázsolódik.
- Imádnak téged. - Mondom a mellettem integető fiúnak. - Van okom féltékenykedni? - teszem fel a költői kérdést, mert ismerem őt annyira, hogy tudom, nem tetszenek neki az agyonplasztikázott kapitóliumiak. Válasz helyett hirtelen elkapja a derekamat és magához húz, majd hosszan megcsókol.
- Khm, ha nem zavarunk nagyon, akkor indulni kéne. - Mondja Brandon, és az ajtó felé int. Észre sem vettem, hogy megálltunk. De az is lehet, hogy akkor sem vettem volna észre, ha figyelek.
Egy kis, fehér szobába hoztak, majd mondták, hogy üljek le a szintén fehér ágyra. Nagyon hasonlított a kórházakban használt ágyakhoz, amin a betegek fekszenek. Még nem láttam ilyet, csak a suliban tanultuk, hogy a Kapitóliumban milyen fejlett az orvostudomány.
Miután leszálltunk a vonatról, bekísértek egy hatalmas terembe, ahol három fura kinézetű nő kezelésbe vett. Levetkőztettek meztelenre, ami nem volt ínyemre, de azt az utasítást kaptam, hogy mindenben működjek együtt. Eleinte kicsit feszélyezett, hogy úgy vizslatják a testem, mint egy cirkuszi állatot, de aztán megnyugtattam magam, hogy ezeknek az embereknek ez a munkájuk. Lemosdattak, legyantázták a szőrt a testem egész felületéről, aztán megmosták a hajam, bekentek valami büdös krémmel, majd megint megfürdettek. Egész végig csiripeltek, én meg figyelemelterelésképp hallgattam, miről beszélgettek. Utólag már bánom, inkább maradtam volna a gondolataim sűrűjében. Miután mindennel végeztek, adtak egy köntöst, majd bekísértek ebbe a szobába, hogy itt várjam meg a stílustanácsadómat. A nő egy bizonyos "Tigris", legalábbis így nevezi magát. Van egy olyan sejtésem, hogy nem a semmiből jött a Tigris név.
Észre sem venném, hogy kinyílt az ajtó, egyedül a tűsarkak kopogása jelez, hogy megérkezett a stylistom. Amint meglátom az alacsony termetű nőt, tényleg egy tigris jut róla az eszembe. Érdekes, csíkos mintákat festettek az arcára, és az orra szinte teljesen le van lapítva, olyan, mintha nem is lenne. Az orra alatt macskabajuszt látok, de a legérdekesebb a nőben az, hogy így is egész csinos. Meglepő, hogy erre jutottam, de tényleg csinos. Elsőre talán csak az orra van megműtve. De a legfrusztrálóbb kérdés az, hogy az a bajusz igazi, vagy csak oda van ragasztva?
- Tigris vagyok, a stílustanácsadód. - ránt ki a gondolataimból dorombolós hangja. - A te neved pedig Olivia. - Teljesen olyan, mintha dorombolna. Vajon hány éven át gyakorolta?- Igen. Nagyon örülök. - mondom illedelmesen.
- Először is, szeretném, ha levennéd a köntöst. - Levetem az egyetlen biztonságot adó textilt magamról és szépen lerakom az ágyra. A nő alaposan végigmér, majd a köntösömre mutat. Gyorsan visszabújok, és leülök. Tigris elmegy az egyik szekrényhez, majd visszatért hozzám egy köteg ruhával. Lerakja mellém a kupacot, és kiválaszt egy lenge kék blúzt és egy farmert, amit a kezembe nyom. Nem szól semmit, de azért gyorsan magamra kapom a ruhákat. Nem túl beszédes, talán a dorombólós hangja miatt. Biztos nem lehet könnyű úgy beszélni.
- Gyere. - int, hogy kövessem. Átmegyünk egy másik szobába, ami már sokkal hangulatosabb, jobban tükrözi a Kapitóliumot. A fal sötét lilára lett festve, a bútorok vörösek, olyan vörös, mint az emberi vér. Helyet foglalunk két széken egymással szemben, közöttünk egy átlátszó kávézóasztal.
- Nos, lássunk is hozzá. - Bólintással jelzem, hogy figyelek. - Ma este kiálltok a kapitóliumi lakosok elé, megmutatjátok magatokat a világnak. A partneremmel arra gondoltunk, hogy - mivel az 5. körzetből jöttetek - a ruhátok kapcsolódik az...
- Az energiához. - fejezem be a mondatot.
- Pontosan. Nem akarunk idétlen ruhába öltöztetni benneteket, annak semmi értelme sem lenne. - felvonom a szemöldököm, mert nem teljesen értem, hova akar kilyukadni. Eddig nem nagyon tudták kihozni a legjobbat az 5. Körzetből. - Fel fogjuk villanyozni a ruhátokat, titeket, és persze a közönséget is!
Már legalább két- és fél órája babrálnak a hajammal és a sminkemmel, ami már kezd kihozni a béketűrésemből. Miután Tigris előadta a felvillanyozós ötletet, majdnem szívinfarktus kaptam. Csak nem akar áramot vezetni a testünkbe? Azt mondta, ne aggódjak, teljesen biztonságos lesz a ruha.
Közben rendelt ebédet, aminek örültem, mert a reggeli elmaradt. Épp hogy befejeztük az evést, megjelent a három csodabogár, és elvittek felkészülni a bevonulásra. Megint lemosdattak, bekentek azzal a büdös krémmel, megint lemosdattak, de most már finom, citrom illatú tusfürdőt is öntöttek a vízbe. Kiélveztem az egyedül töltött öt percemet, élveztem a forró fizet, majd mikor teljesen ellazultam volna, berontottak és kiszedtek a kádból.
Most már az utolsó simításokat végzik, nagy nehezen a ruhát is rám adták. A ruha kényelmes, puha anyagból készült. Egyenlőre ennyi következtetést vontam le, mert nem engedték, hogy lenézzek, és pontosabban szemügyre vegyem.
- Gyönyörű leszel Drágám, gyönyörű! - mondja kedvesen Carolyn, akinek óriási körmei vannak. Időközben megtudtam a nevüket is. A citromsárga göndör parókás Sidney, az ikertestévre pedig Sherry, aki ugyanúgy néz ki mint a testvére. Direkt azonos a ruhatáruk is. Az egyetlen különbség kettejük között, hogy Sherry kontaklencsét hord, ezért lila színű az írisze. Elég félelmetes, de egy idő után megszokod.
- Imádni fognak! - csiviteli Sidney.
- És a helyes kis barátodat is. - mondja Sherry, mire mindannyian nevetni kezdenek. - Mióta vagytok együtt?
- Hogy csókol?
- Azért izmos nem? - Hirtelen özönleni kezdenek a hasonló intim kérdések, én pedig csak hebegek-habogok, mert már azon fentakadtam, hogy tudják hogy együtt vagyunk. Az ajtó hirtelen kicsapódik, és Tigris a legjobbkor állítja le a társaságot.
- Készen vagytok? - ahhoz képest, hogy dorombolva beszél, mégis van valami parancsoló a hangjában. A nevetés abba marad, majd Carolyn szólal meg először.
- Igen, készen vagyunk. - Tigris megvizsgálja a "művet", majd büszkén a lányok felé fordul.
- Tökéletes. Menjetek, rendezzétek el magatokat. - mind a hárman egyszerre sietnek ki a szobából, gondolom ők is élőben nézik meg a bevonulást. Tigris halványan elmosolyodik, majd a tükör felé mutat. Bólintok, mire a nő megfordítja a tükröt, hogy lássam magam.
Egyszerűen eláll a lélegzetem a látványon. Egy lány néz vissza rám a tükörből. Nem is lány, hanem egy felnőtt nő. Lassan leesik, hogy ez a nő én vagyok. A hajam fel van tupírozva, körülbelül olyan, mintha megrázott volna az áram, de nagyon jól áll. A sminkem kihangsúlyozza a szemem, így kissé félelmetes hatást kelt. A ruha ezüst színű, csillogó, fényes, szinte beragyogom a szobát. A ruha csak a combom feléig ér, kihangsúlyozza a lábaim. Az összhatás csodálatos, a szexi és a félelmetes remek keveréke.
- Tetszik? - kérdezi Tigris, mire hálásan megölelem. Sosem láttam magam szépnek, de ez a csodálatos munka még velem is elhiteti. A körmöm kifestették, és pici villámokat festettek bele. Valahogy szokatlanul sima a kezem. Alaposan átvizsgálom a tenyerem, majd Tigris felé fordulok.
- Hova tűntek a sebeim? - volt pár vágás a kezemen, aminek hűlt helye sincs.
- Az egyik krém megtisztított a sebhelyektől. - Teljesen ledöbbenek. Hogyan képes egy krém eltüntetni egy vágást? Azt hiszem, jobb ha nem terhelem ilyenekkel az agyam.
- A lányok sokat tudnak beszélni, remélem nem okozott problémát. - mondja. Megrázom a fejem. Elindulunk a lift irányába.
- Honnan tudják, hogy együtt vagyok a körzettársammal? - ez a gondolat nem hagy nyugodni, muszáj volt feltennem. Tigris felé fordulok, aki úgy mosolyog, mint egy macska.
- Tudod, a fotósok még az állomáson is ott vannak. - legszívesebben fejbecsapnám magam, hogy nem esett le eddig. - Szóval, most mindenki rólatok beszél. - Felnevetek, mert teljesen elfelejtettem, hogy ilyenkor elindulnak a pletykák, és a találgatások. Ilyen jó hangulatban lépünk be a liftbe, ami levisz minket a bevonulásra."
- Milyenek a többiek? - kérdezi Haymitch, aki egy pohár borral a kezében lehuppan mellém a kanapéra. A Játékmestereknél töltött látogatásomról érdeklődik.
- Vannak veszélyesek. A Hivatásosak, a fiú a 11.- ből, de a lány az 5.-ből is figyelemre méltó. Ő nagyon ravasz. - A férfi egy pillanatra elmereng a gondolataiban, egy darabig csöndben hallgatunk.
- Te mennyit tudsz Peeta és Katniss kapcsolatáról? - kérdezem.
- Nem sokat. - horkant fel mogorván. - Mer'?
- Csak kérdeztem. - mondom, ezzel letudva a témát. Szóval Peetával kell beszéljek személyesen. A lift kinyílik, és kilép rajta a két fiatal. Bemasíroznak a szobájukba, és csak a vacsorára jönnek ki. Haymitchel sütöm el az időt, kedélyesen társalgunk, az életről a körzetekben, a kapitóliumról.
- Nem tervezted. hogy visszamész? Az 5.-be. - kérdezi Haymitch.
- Nem. - felelem kissé ingerülten, jelezve, hogy beszélhetnénk másról.
- Már legalább 10 éve nem mentél haza. Itt élsz, a sok pojáca között.
- Próbáltam, oké? Nem ment, ennyi. Nem tudok ott élni többet. - mondom a férfi szürke szemeibe nézve. Lenéz a poharára, hogy ne kelljen a szemembe néznie.
Peeta jelenik meg az ajtóban,
- Jöjjek vissza később? - kérdezi kedvesen. - Nem akarok megzavarni semmit.
- Nem semmi baj. - mondom szintén kedvesen. - Van kedved beszélgetni? - kérdezem, mire a fiú bólint, és elindul a tető irányába. Fent megcsap a hűvös levegő, ami kellemesen érint. - Jártál már itt?
- Cinna nemrég felhozott. - akkor azért nem láttam Cinnát. - Van egy kis kert is. - okos fiú, érzi, hogy nem az időjárásról szeretnék kérdezni. A kert elég zajos, szóval senki sem hallaná meg a beszélgetésünket. Őszintén szólva mindig volt egy olyan érzésem, hogy figyelnek, de lehet, hogy csak paranoiás vagyok. Leülünk az egyik padra, egymással szemben.
- Hogy éltek a 12.- ben? - kicsit meglepődik a kérdésen, de azért válaszol.
- Hát, a családomé a pékség, szóval nem olyan vészes. - akkor jó volt a megérzésem.
- Az a seb, a szemed alatt. - mutatok az én szememre, hogy pontosan megmutassam, mire gondolok. Nem mondja az igazat, mert nem válaszol határozottan. Váratlanul érte a kérdés.
- Csak hülyéskedtünk a bátyáimmal.
- Peeta nekem nem tudsz hazudni. Ne aggódj, nem lesz semmi baj, ha megmondod az igazat. - a szemembe néz, majd a kezeit kezdi bámulni.
- Anyám nagyon ö... -
- Szigorú. - fejezem be a mondatot helyette.
- Apukáddal jobb a kapcsolatod, ügye?
- Igen, segítek neki a pékségben, meg sokat beszélgetünk.
- Rendes ember lehet.
- Igen, az. - mosolyog a fiú. - És van még két bátyám.
- Azt hittem csak kitaláltad a tesóidat. - mosolygok én is.
- És mi van a te családoddal? Úgy hallottam itt élsz a Kapitóliumban. - Elfordítom a fejem, és a sötétséget figyelem, amíg gondolkozom, hogy hogyan mondjam. - Ha ez túl személyes, akkor...
- Nem, nem csak... - nehéz megmagyarázni anélkül, hogy nyíltan beszélnék róla. - Tudod, nem mindig alakulnak a dolgok a tetszésünk szerirint. - mondom szomorúan, és Peeta is némán mereng a szavaimon, ő is pontosan tudja miről beszélek. Kisorsolták a Viadalra, a biztos halálba küldték ahelyett, hogy élhetett volna még több tíz évig, megházasodhatott volna, családot alapíthatott volna, de ez mind csak képzelgés marad a számára. - Tudod Peeta, a Viadalon, csak egy győzhet, de segíteni fogok neked, hogy ne kelljen szenvedned. Én támogatni foglak. - szomorúan sóhajt egyet.
- Felesleges. Tisztában vagyok vele, hogy meg fogok halni. - hangja tele van szomorúsággal, a tekintete is bánatos.
- Nincs senki, akiért viszamehetnél? - szépen, lassan szeretném kipuhatolózni, hogy érez-e valamit Katniss iránt.
- Nincs. - válaszolja egyszerűen.
- Mondtam, hogy nem tudsz hazudni nekem. - megint elmosolyodik.
- Tényleg nem vár otthon senki. - akkor most szépen felteszed a kérdést, Liv... - mondom magamban, majd lassan felteszem a kérdést.
- Mert ő is itt van? - Szegény most tényleg teljesen ledöbbent, a cipője orrát fixírozza. Elpirul, és így egyértelművé válik, hogy tetszik neki Katniss. - Ne aggódj, nem mondom el neki. - hálásan rám néz.
- Honnan tudtad?
- Bármikor felismerek egy szerelmes pillantást. - elneveti magát, és megint elpirul. Örülök, hogy nevetni látom, mostanában nagyon zavaros körülötte minden. - Gyere, már biztosan hiányolnak a többiek. - felállunk és még mindig mosolyogva elindulunk vacsorázni.
Közben rendelt ebédet, aminek örültem, mert a reggeli elmaradt. Épp hogy befejeztük az evést, megjelent a három csodabogár, és elvittek felkészülni a bevonulásra. Megint lemosdattak, bekentek azzal a büdös krémmel, megint lemosdattak, de most már finom, citrom illatú tusfürdőt is öntöttek a vízbe. Kiélveztem az egyedül töltött öt percemet, élveztem a forró fizet, majd mikor teljesen ellazultam volna, berontottak és kiszedtek a kádból.
Most már az utolsó simításokat végzik, nagy nehezen a ruhát is rám adták. A ruha kényelmes, puha anyagból készült. Egyenlőre ennyi következtetést vontam le, mert nem engedték, hogy lenézzek, és pontosabban szemügyre vegyem.
- Gyönyörű leszel Drágám, gyönyörű! - mondja kedvesen Carolyn, akinek óriási körmei vannak. Időközben megtudtam a nevüket is. A citromsárga göndör parókás Sidney, az ikertestévre pedig Sherry, aki ugyanúgy néz ki mint a testvére. Direkt azonos a ruhatáruk is. Az egyetlen különbség kettejük között, hogy Sherry kontaklencsét hord, ezért lila színű az írisze. Elég félelmetes, de egy idő után megszokod.
- Imádni fognak! - csiviteli Sidney.
- És a helyes kis barátodat is. - mondja Sherry, mire mindannyian nevetni kezdenek. - Mióta vagytok együtt?
- Hogy csókol?
- Azért izmos nem? - Hirtelen özönleni kezdenek a hasonló intim kérdések, én pedig csak hebegek-habogok, mert már azon fentakadtam, hogy tudják hogy együtt vagyunk. Az ajtó hirtelen kicsapódik, és Tigris a legjobbkor állítja le a társaságot.
- Készen vagytok? - ahhoz képest, hogy dorombolva beszél, mégis van valami parancsoló a hangjában. A nevetés abba marad, majd Carolyn szólal meg először.
- Igen, készen vagyunk. - Tigris megvizsgálja a "művet", majd büszkén a lányok felé fordul.
- Tökéletes. Menjetek, rendezzétek el magatokat. - mind a hárman egyszerre sietnek ki a szobából, gondolom ők is élőben nézik meg a bevonulást. Tigris halványan elmosolyodik, majd a tükör felé mutat. Bólintok, mire a nő megfordítja a tükröt, hogy lássam magam.
Egyszerűen eláll a lélegzetem a látványon. Egy lány néz vissza rám a tükörből. Nem is lány, hanem egy felnőtt nő. Lassan leesik, hogy ez a nő én vagyok. A hajam fel van tupírozva, körülbelül olyan, mintha megrázott volna az áram, de nagyon jól áll. A sminkem kihangsúlyozza a szemem, így kissé félelmetes hatást kelt. A ruha ezüst színű, csillogó, fényes, szinte beragyogom a szobát. A ruha csak a combom feléig ér, kihangsúlyozza a lábaim. Az összhatás csodálatos, a szexi és a félelmetes remek keveréke.
- Tetszik? - kérdezi Tigris, mire hálásan megölelem. Sosem láttam magam szépnek, de ez a csodálatos munka még velem is elhiteti. A körmöm kifestették, és pici villámokat festettek bele. Valahogy szokatlanul sima a kezem. Alaposan átvizsgálom a tenyerem, majd Tigris felé fordulok.
- Hova tűntek a sebeim? - volt pár vágás a kezemen, aminek hűlt helye sincs.
- Az egyik krém megtisztított a sebhelyektől. - Teljesen ledöbbenek. Hogyan képes egy krém eltüntetni egy vágást? Azt hiszem, jobb ha nem terhelem ilyenekkel az agyam.
- A lányok sokat tudnak beszélni, remélem nem okozott problémát. - mondja. Megrázom a fejem. Elindulunk a lift irányába.
- Honnan tudják, hogy együtt vagyok a körzettársammal? - ez a gondolat nem hagy nyugodni, muszáj volt feltennem. Tigris felé fordulok, aki úgy mosolyog, mint egy macska.
- Tudod, a fotósok még az állomáson is ott vannak. - legszívesebben fejbecsapnám magam, hogy nem esett le eddig. - Szóval, most mindenki rólatok beszél. - Felnevetek, mert teljesen elfelejtettem, hogy ilyenkor elindulnak a pletykák, és a találgatások. Ilyen jó hangulatban lépünk be a liftbe, ami levisz minket a bevonulásra."
- Milyenek a többiek? - kérdezi Haymitch, aki egy pohár borral a kezében lehuppan mellém a kanapéra. A Játékmestereknél töltött látogatásomról érdeklődik.
- Vannak veszélyesek. A Hivatásosak, a fiú a 11.- ből, de a lány az 5.-ből is figyelemre méltó. Ő nagyon ravasz. - A férfi egy pillanatra elmereng a gondolataiban, egy darabig csöndben hallgatunk.
- Te mennyit tudsz Peeta és Katniss kapcsolatáról? - kérdezem.
- Nem sokat. - horkant fel mogorván. - Mer'?
- Csak kérdeztem. - mondom, ezzel letudva a témát. Szóval Peetával kell beszéljek személyesen. A lift kinyílik, és kilép rajta a két fiatal. Bemasíroznak a szobájukba, és csak a vacsorára jönnek ki. Haymitchel sütöm el az időt, kedélyesen társalgunk, az életről a körzetekben, a kapitóliumról.
- Nem tervezted. hogy visszamész? Az 5.-be. - kérdezi Haymitch.
- Nem. - felelem kissé ingerülten, jelezve, hogy beszélhetnénk másról.
- Már legalább 10 éve nem mentél haza. Itt élsz, a sok pojáca között.
- Próbáltam, oké? Nem ment, ennyi. Nem tudok ott élni többet. - mondom a férfi szürke szemeibe nézve. Lenéz a poharára, hogy ne kelljen a szemembe néznie.
Peeta jelenik meg az ajtóban,
- Jöjjek vissza később? - kérdezi kedvesen. - Nem akarok megzavarni semmit.
- Nem semmi baj. - mondom szintén kedvesen. - Van kedved beszélgetni? - kérdezem, mire a fiú bólint, és elindul a tető irányába. Fent megcsap a hűvös levegő, ami kellemesen érint. - Jártál már itt?
- Cinna nemrég felhozott. - akkor azért nem láttam Cinnát. - Van egy kis kert is. - okos fiú, érzi, hogy nem az időjárásról szeretnék kérdezni. A kert elég zajos, szóval senki sem hallaná meg a beszélgetésünket. Őszintén szólva mindig volt egy olyan érzésem, hogy figyelnek, de lehet, hogy csak paranoiás vagyok. Leülünk az egyik padra, egymással szemben.
- Hogy éltek a 12.- ben? - kicsit meglepődik a kérdésen, de azért válaszol.
- Hát, a családomé a pékség, szóval nem olyan vészes. - akkor jó volt a megérzésem.
- Az a seb, a szemed alatt. - mutatok az én szememre, hogy pontosan megmutassam, mire gondolok. Nem mondja az igazat, mert nem válaszol határozottan. Váratlanul érte a kérdés.
- Csak hülyéskedtünk a bátyáimmal.
- Peeta nekem nem tudsz hazudni. Ne aggódj, nem lesz semmi baj, ha megmondod az igazat. - a szemembe néz, majd a kezeit kezdi bámulni.
- Anyám nagyon ö... -
- Szigorú. - fejezem be a mondatot helyette.
- Apukáddal jobb a kapcsolatod, ügye?
- Igen, segítek neki a pékségben, meg sokat beszélgetünk.
- Rendes ember lehet.
- Igen, az. - mosolyog a fiú. - És van még két bátyám.
- Azt hittem csak kitaláltad a tesóidat. - mosolygok én is.
- És mi van a te családoddal? Úgy hallottam itt élsz a Kapitóliumban. - Elfordítom a fejem, és a sötétséget figyelem, amíg gondolkozom, hogy hogyan mondjam. - Ha ez túl személyes, akkor...
- Nem, nem csak... - nehéz megmagyarázni anélkül, hogy nyíltan beszélnék róla. - Tudod, nem mindig alakulnak a dolgok a tetszésünk szerirint. - mondom szomorúan, és Peeta is némán mereng a szavaimon, ő is pontosan tudja miről beszélek. Kisorsolták a Viadalra, a biztos halálba küldték ahelyett, hogy élhetett volna még több tíz évig, megházasodhatott volna, családot alapíthatott volna, de ez mind csak képzelgés marad a számára. - Tudod Peeta, a Viadalon, csak egy győzhet, de segíteni fogok neked, hogy ne kelljen szenvedned. Én támogatni foglak. - szomorúan sóhajt egyet.
- Felesleges. Tisztában vagyok vele, hogy meg fogok halni. - hangja tele van szomorúsággal, a tekintete is bánatos.
- Nincs senki, akiért viszamehetnél? - szépen, lassan szeretném kipuhatolózni, hogy érez-e valamit Katniss iránt.
- Nincs. - válaszolja egyszerűen.
- Mondtam, hogy nem tudsz hazudni nekem. - megint elmosolyodik.
- Tényleg nem vár otthon senki. - akkor most szépen felteszed a kérdést, Liv... - mondom magamban, majd lassan felteszem a kérdést.
- Mert ő is itt van? - Szegény most tényleg teljesen ledöbbent, a cipője orrát fixírozza. Elpirul, és így egyértelművé válik, hogy tetszik neki Katniss. - Ne aggódj, nem mondom el neki. - hálásan rám néz.
- Honnan tudtad?
- Bármikor felismerek egy szerelmes pillantást. - elneveti magát, és megint elpirul. Örülök, hogy nevetni látom, mostanában nagyon zavaros körülötte minden. - Gyere, már biztosan hiányolnak a többiek. - felállunk és még mindig mosolyogva elindulunk vacsorázni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése